A templomosok öröksége [antikvár]

ELŐHANGPÁRIZS, FRANCIAORSZÁG1308. JANUÁRJacques de Molay vágyta a halált, de tudta, hogy sohasem üdvözülhet majd. O volt a Krisztus Szegény Lovagjai és Salamon Temploma rendjének huszonkettedik Nagymestere, a szerzetesrendé, amely Isten kegyelméből már kétszáz éve fennállt. De ő immár, ötezer rendtársával együtt, három hónapja IV. Fülöp, francia király rabja volt.-Felállsz! - parancsolta az ajtóból Guillaume Imbert.De Molay fekve maradt az ágyon.-Arcátlan vagy még a halál torkában is - mondta Imbert.-A gőg az egyetlen, amim még megmaradt.Imbert ravasz embernek tűnt: arca, akár egy lóé, és de Molay megállapította még, hogy kiismerhetetlen is, mint egy szobor. Imbert volt Franciaország főinkvizítora és Szép Fülöp személyi gyóntatója, vagyis a kezében tartotta a királyt. De Molay már többször is elgondolkodott azon, vajon a fájdalom látványán kívül még mi szerezhet örömet a dominikánus lelkének. Azt tudta, hogy mi bosszantja őt: nem teszek semmi kedvedre valót.-Máris többet tettél, mint hinnéd.Ez igaz volt, és de Molay ismét lelkifurdalást érzett gyengeségéért. Az október 13-ai letartóztatásokat követően Imbert brutálisan megkínozta foglyait és a rendtársak közül sokan vallották magukat bűnösnek. De Molay összerándult saját vallomásának emlékére - elismerte, hogy akiket fel-