A Bajnokcsapatok Európa-kupája története

BEK, azaz Bajnokcsapatok Európa-kupája.
1955 őszén indult és 1992 májusában búcsúzott a futballvilágtól, de nem teljesen, hiszen megújulva, felfrissítve, átalakítva Bajnokok Ligája (rövidítve BL) néven menetelt tovább.
Jelen könyvben a BEK harminchét idényének történetét idézzük fel, és megkülönböztetett figyelmet fordítunk a magyar csapatok, magyar labdarúgók szereplésére.
A BEK az évek alatt mind a futballklubok, mind a szurkolók körében óriási népszerűségre tett szert, minden labdarúgó számára a legáhítottabb trófeát ez a kupa jelentette.
A magyar bajnokok a kezdetektől részt vettek a kupasorozatban, egyetlen kivétel volt ez alól: 1968. Jó néhány siker kapcsolódik klubjainkhoz. A Győr, a Vasas és az Újpesti Dózsa is bejutott a legjobb négy közé. Magyar győztesnek már 1959-ben örülhettünk, igaz, akkor még a hazai sajtó elhallgatta Puskás Ferencnek a Real Madriddal elért győzelmét. Pancho az egyetlen Magyarországon született BEK-győztes, ráadásul három alkalommal is részese lehetett a sikernek. Mindmáig ő lőtte a legtöbb gólt a döntők történetében.
Három másik magyar, Guttmann Béla, valamint a romániai születésű Jenei Imre és Kovács István edzőként élte meg csapata BEK-győzelmét, míg Bölöni László a román Steaua játékosaként emelhette magasba a díszes trófeát.
Az utolsó magyar, aki BEK-döntő részese lehetett, Kű Lajos volt.
A magyar vonatkozású csapatok, mérkőzések ismertetésén kívül természetesen minden szezon döntőjét részletesen bemutatja a könyv, felsorolva a győztesek nevét, és képekkel (közel 200 fotóval) is megemlékezve a nagyszerű tettükről.