Pöttyös és csíkos

A tanulmányok szerzői sajátos kutatásmódszertani példatárat adnak az értelmezések olvasóinak. Szembesülhetünk vele, mennyiféle kérdést lehet feltenni egy-egy Pöttyös vagy Csíkos könyv kapcsán: vizsgálhatjuk például a műfajhoz való viszonyukat (legyen az a mese-, a lány- vagy az iskolaregény, esetleg a krimi); megnézhetjük, milyen forrásokra támaszkodott a szerző, amikor megírt egy regényes életrajzot; összpontosíthatunk a borítókra vagy az idegen nyelvű címek magyar fordításaira; a gyerekből serdülővé, a serdülőből felnőtté válás pszichológiai mozzanataira vagy az 1960-80-as évek szocializációs stratégiáira; elemezhetjük a művekben megjelenő történelmi tapasztalatot, témákat és ideologémákat, de az idő- és térviszonyokat is, és még sorolhatnám. Ugyanakkor, miközben a művekre összpontosítunk elsősorban, folyton előlépnek a tanulmányokban ezeknek a Pöttyös és Csíkos könyveknek a szerzői is: sokat megtudhatunk arról, kik voltak, honnan jöttek, milyen kontextusban működtek a Kádár-korszak lányregényszerzői. Maguk a Pöttyös és Csíkos könyvek egyáltalán nem segítenek abban, hogy az íróikról megtudjunk bármit is: akkoriban nem volt szokás szerzői fotót tenni a belső borítóra, ahogy nem találunk bennük rövid életrajzot sem, netán az alkotó korábbi műveinek címét közlő listát. A két sorozat egykori, elbűvölt olvasójaként megerősíthetem, hogy többnyire nem is jegyeztük meg a szerzők nevét: barátnői ajánlások, a hátlapon olvasható rövid tartalmi összefoglalók alapján választottunk akkoriban, esetleg a cím, az illusztráció befolyásolt minket, a szerzőkre a legritkább esetben figyeltünk oda. Ha emlegettünk egy-egy kötetet később, hamarabb jutott eszünkbe a könyv alapszíne, mint írójának a borítón olvasható neve.
(részlet Szilágyi Zsófia előszavából)