Milota

Závada Pál második regénye egy 67 éves férfi és egy 34 éves nő egymást faggató, egymásban tükröződő testamentuma. Milota György utoljára meséli el életének, családjának, szerelmeinek, falujának történeteit és legendáit, a méhészet és máktermesztés fortélyait - miközben Roszkos Erka megpróbál a maga zsákutcába jutott életében eligazodni.

A Milota különleges családregény: a két elbeszélő hol ugyanarra az élményre közelít, hol évszázadokra eltávolodik egymástól � míg mézevők és morfinisták, tótok és magyarok, kivándorlók és betelepülők, szeretők és házastársak, barátok és ellenségek, apák és fiúk sorsa egyetlen füzérré fonódik.
A mesélők pedig úgy válaszolják meg egymás emlékezéseit, hogy szavaik az 1997-es Pünkösdöt keringik körül. Eközben kipattannak a mézelő akácfürtök, és kibontják majd szirmukat a mákvirágok.

Részlet a könyvből:
"A tavalyi őszön én sokat gondoltam a nőkre.
Asszonyokra és leányokra saját életemből� Szépen, sorban ötlöttek eszembe, hajszín, termet, évjárat, mellbőség és név szerint. A mozdulásuk, fordulásuk, csípőringásuk, fejtartásuk és arcjátékuk, minden testbeszédük... És föl tudtam idézni járásuk kecsességét, térdkalácsuk fényét, gerincük ívét, frizurájuk hullámait. Mit még?, nyakszirtjük pelyhességét, kacagásuk csengését vagy tekintetük villanását�
Ajkuk elnyílása, nyelvecskéjük fürgesége, hónaljuk illatozása, derekuk hajlása tűnt elő a múltból. És hasuk rándulása, keblük hullámzása, tomporuk domborulása, combtövük párája... Azoké, akiknek lénye hajdan tetőtől talpig átjárt és akiké alig legyintett csak meg. Akiknek emlékét hurcoltam s nyomait viseltem sokáig, s akikét csupán órákig.
Amikor pedig már mind idegyülekeztek hozzám, akkor szép lassan végigtekintettem rajtuk, és visszagondoltam rájuk."