Vigyázok a trombitára

A nagyanyám hagyta rám ezt a szöveget. Azzal bízott meg, hogy gondoskodjam a közzétételéről. Az élet úgy hozta, hogy a születése utáni századik évben teljesítem a kérését. Az elbeszélésben a szerző alteregója Éva, aki a történet kezdetekor, 1934-ben, tízéves falusi kislány, a történet végén, 1946-ban, a holokauszt túlélője. A szerző a legszemélyesebb, legmélyebb drámát rögzíti kemény tömörségű mondatokban, a lehető legtárgyilagosabban, egyúttal érzékelteti az ország és a világügyeit is évszázados történelmi távlatban. A történet azoknak is újszerű lehet, akik már számos, akár világhírűvé vált beszámolót olvastak arról, hogy a zsidókat megbélyegezték, összeterelték, Auschwitzba hurcolták, kínozták, és megfosztották emberi mivoltuktól, mielőtt meggyilkolták őket. Az elbeszélés egy asszimilálódott vidéki gazdálkodó család történetéről tudósít, a társadalom olyan szövetéről, amelyről keveset lehet olvasni. A szerző a zsidótörvények miatt még az érettségi  közelébe sem juthatott el, és a túlélésért, a megélhetésért való küzdelem a háború után is felülírta az életpálya kiteljesítésére irányuló ambíciót.Az elbeszéléshez fűzött utószövegben bővebben szólok Waldhauser Terézről és odaveszett hozzátartozóiról, elmondom a történet csak utóbb megismert részleteit, valamint beszámolok az elbeszélés befejezése utáni történésekről. Letaglózó felismerés volt, hogy mennyi mindent elmulasztottam megkérdezni a nagyanyámtól.A szerkesztő:Tóth Gábor Attila
jogász, egyetemi tanár