A szabadulóművész - Az ember, aki megszökött Auschwitzból, és beszélt róla a világnak

"Brilliáns, szívfacsaró könyv, amely egyetemes és időtlen leckét ad az információ - és a dezinformáció - hatalmáról. Megakadályozható a tömeggyilkosság azzal, ha kimondjuk az igazságot?" - Yuval Noah Harari

1944 áprilisában Rudolf Vrba egyike volt azon keveseknek, akiknek sikerült megszökniük Auschwitzból. A szabadulás mellett az volt a célja, hogy a világ elé tárja az igazságot a haláltáborról, és figyelmeztesse az európai zsidókat - leginkább a magyarokat - arra, hogy mi vár rájuk a vasútvonal másik végén.

Fogolytársával, Fred Wetzlerrel részletesen kidolgozták a szökést, hegyeket másztak meg, folyókon keltek át, németek golyói elől menekültek, míg végül Szlovákiában tollba mondták a leleplező igazságot Auschwitzról: egy minden részletre kiterjedő jegyzőkönyvet, amely végül Franklin Roosevelt, Winston Churchill, sőt magának a pápának is a kezébe került.

Mégis csupán alig néhányan hallgattak a figyelmeztetésre, melyet Vrba - mindössze tizenkilenc évesen - élete kockáztatásával tárt eléjük. Egyesek képtelenek voltak elhinni a benne leírt borzalmakat. Mások jobbnak láttak hallgatni. Vrba kétszázezer zsidó megmentésében működött közre - de haláláig hitte, hogy ez a szám lehetett volna sokkal több is.

Jonathan Freedland elismert újságíró és bestsellerszerző Rudolf Vrba, egy zseniális, de zaklatott elméjű ember, egy tehetséges "szabadulóművész" történetét meséli el, aki már tizenévesen megértette, hogy az igazság és hazugság közötti különbség életet vagy halált jelenthet. Rudolf Vrbának Anne Frank, Oskar Schindler és Primo Levi mellett a helye, olyanok között, akiknek története alapvetően formálta azt, ahogyan ma a holokausztot látjuk.


Jonathan Freedland a Guardian publicistája és korábbi külföldi tudósítója. A BBC Radio 4 kortárs történelmi sorozata, a The Long View műsorvezetője, közéleti podcastokat vezet, 2014-ben elnyerte az újságírók Orwell-díját. Tizenkét könyv szerzője, kilenc ezekből thriller, amelyeket nagyrészt Sam Bourne álnéven jegyez.

Idézet:

„Tehát semmi pénz, semmi hús. A szükséges tárgyak halmaza jóval nagyobb volt, a késsel kezdődött önvédelemre és vadászathoz, meg egy borotvapengével arra az esetre, ha nem tudná elkerülni, hogy elfogják. Volkov első számú szabálya ugyanis ez volt: „Ne hagyd, hogy élve kerülj a kezük közé.” Továbbá: gyufa, hogy az ellopott élelmiszert meg lehessen főzni. És só: sós krumplin az ember hónapokig elélhet. Nélkülözhetetlen volt az óra is, nem utolsósorban azért, mert iránytűnek is lehetett használni. Jöttek és jöttek a tanácsok. Mozogni csak éjjel szabad; nappal tilos. Láthatatlannak kell maradni. Mert ha látnak, le is tudnak lőni. Ne hidd, hogy el tudsz futni: a golyó mindig gyorsabb lesz nálad. Mindig figyeld, mennyi az idő, ezért kell az óra. Ne pirkadatkor keress alvóhelyet: gondoskodj róla még sötétben.”

„A fejükben ott volt az összes szükséges információ. És megvolt bennük a kétségbeesett elszántság is, amelyet az a biztos tudat adott, hogy nem a jövő héten, nem a jövő hónapban, hanem most rögtön meg kell szólaltatniuk a szirénát. Látták, hogy már majdnem készen áll a Magyarországról érkező halálraítéltek fogadására a háromvágányos vasútvonal, amely egyenesen a krematórium ajtajához viszi majd őket, hogy ott tűz és hamu váljon belőlük.
Minden el volt intézve, a találkozót délután két órára beszélték meg. Walter készen állt. A saját szemében úgy festett, mint egy jómódú holland úriember: tweedzakót, fehér gyapjúszvettert, szintén gyapjúból készült lovaglónadrágot és minőségi bakancsot viselt. A külső tábor felé indult olyan hanyagul lépkedve, ahogy csak tudott, játszotta a munkáját végző auschwitzi hivatalnokot. El is jutott oda, miután könnyedén odavetette a kaput őrző SS-esnek, hogy el kell látogatnia a krematóriumba. Valójában teljes szívéből remélte, hogy ma látja utoljára ezt a helyet, ahol az emberi testek elégetése ugyanolyan rutinná vált, mint a kohókban az acélöntés: egy ipari folyamat jelentéktelen szakasza. Az őr intett neki, hogy mehet.
Elérte a külső tábort és a farakást. Ott találkozott Bolekkel és Adamekkel, két lengyel zsidóval, akikre Walter és Fred egyetlen feladatot bízott. Ők ketten a Planierungkommandóban dolgoztak, a talaj elegyengetése volt a dolguk az építkezéshez. Ez kényelmes alibit biztosított a számukra ahhoz, hogy a Mexikóban, a rejtekhely közelében ácsoroghassanak. Tény, hogy a bevonásukkal megszegték a Volkov szent szabályainak egyikét, mert kiterjesztették a bizalom körét. De Walter nem látott más megoldást.
Eljött az idő.”

Kritikák:

„Elképesztő. Nemcsak a legjobb könyv, amit olvastam a holokausztról, de az egyik legfontosabb is, amit valaha olvastam” – Jamie Susskind

„Még mindig letaglózó erejűek a szívszorító auschwitzi epizódok” – The New York Times

A szabadulóművész indításánál lebilincselőbb fejezetet aligha olvashatnánk. Két fiatalember Auschwitzból igyekszik megszökni, miközben náci katonák kutatnak utánuk, és kis híján rájuk is találnak. Rudolf Vrba briliáns elméjű fiatal fiú volt, egyike a keveseknek, akiknek sikerült megszökniük Auschwitzból. De ez csupán a történt kezdete. Hazajutott Szlovákiába, majd megpróbálta felhívni a világ figyelmét az atrocitásokra, amelyeknek tanúja volt. Említést érdemel a szerző, Jonathan Freedland is, mivel lenyűgöző történetet tár elénk a történelem egy elfeledett, pedig nagyon is jelentős alakjáról – méghozzá úgy, hogy nem válik egydimenzióssá. Vrba valóban hős volt, de figyelmeztetése nagyrészt süket fülekre talált. És ő maga is ellentmondásos személyiség volt. Rettenetesen élveztem a könyvet. És meg is hatódtam rajta. Egyáltalán nem lepne meg, ha bestseller lenne belőle. – Chris Schluep, az Amazon szerkesztője