A kívánság

Egy felejthetetlen út, egy mindent elsöprő szerelem

Maggie Dawes világhírű fotográfus, aki állandóan utazik, új témák után kutatva.
2019-ben egy lesújtó diagnózis után a karácsonyt New Yorkban kénytelen tölteni, és egyre inkább az asszisztense segítségére szorul. Ahogy az év a vége felé közeledik, Maggie egy évtizedekkel korábbi utazás és szerelem történetét meséli el a fiúnak, amely alapjaiban rendítette meg az életét.

1996-ban ugyanis minden megváltozott Maggie számára, amikor tizenhat évesen az addig alig ismert nagynénjéhez küldték egy évre. Az asszony egy gyönyörű, kis szigeten élt az amerikai partok mellett, Maggie mégis csak arra tudott gondolni, mennyi mindent kell otthagynia: a barátait, a családját, az egész addigi életét...

Ám mindez megváltozott, amikor megismerkedett Bryce-szal, aki az utolsó évét töltötte a szigeten, mielőtt megkezdte volna a tanulmányait a tisztképző akadémián. A fiú felejthetetlenné tette Maggie ott töltött napjait: feltárta előtte a sziget csodáit, és beavatta a fényképezés titkaiba. A hosszú hónapok során pedig mindkettőjük számára egyértelművé vált, hogy életük szerelmét találták meg a másikban. Csakhogy a sorsuk máshogy alakult, mint azt szerették volna...







NICHOLAS SPARKS: A KÍVÁNSÁG (RÉSZLET)

– Mikor csináltad mindezt?

– Miután hazavittelek. – Amíg szunyókáltam. Ez a különbség kettőnk között. Ő dolgozik, én alszom.

– Hihetetlen! Nagyon köszönöm.

– Hoztam Bálint-napi ajándékot is.

– Már kaptam virágot.

– Szeretnék adni valamit, ami Ocracoke-ra emlékeztet. – Volt egy olyan érzésem, hogy soha életemben nem feledem a szigetet és a mai estét sem. Bryce a zsebébe nyúlt, elővett a kabátzsebéből egy piros-zöld papírba csomagolt apró dobozt, és átnyújtotta. Nagyon könnyű volt.

– Bocsánatot kérek, de csak karácsonyi csomagolópapírt találtam otthon – mondta.

– Semmi gond. Kinyithatom?

– Légy szíves!

– Én nem hoztam semmit.

– Megengedted, hogy elvigyelek vacsorázni, és ennyi nekem pont elég – felelte Bryce kedves mosollyal. A szavaitól hevesebben vert a szívem, ami nem először fordult elő mostanában. Kibontottam az ajándékot. Egy gyufaskatulya volt benne. – Dobozt sem találtam – tette hozzá bocsánatkérően. Kinyitottam a dobozt, és egy vékony aranylánc pottyant a tenyerembe. Magam elé tartottam, és megpillantottam egy kagyló alakú, kis aranymedált. A pattogó tűz felé tartottam, és a csodálkozástól szóhoz sem jutottam. Életemben akkor kaptam először ékszert fiútól. – Olvasd el, mi van ráírva!

Megfordítottam a medált, és közelebb hajoltam a tűzhöz. Nehezen, de kivehető volt az írás:

Ocracoke

Emlékek

– Gyönyörű! – suttogtam összeszorult torokkal, és továbbra sem tudtam levenni a szememet a medálról.

– Nem láttam még rajtad nyakláncot, ezért nem voltam benne biztos, hogy tetszene-e.

– Tökéletes – mondtam Bryce-ra pillantva. – Most már tényleg rossz érzésem van, amiért nem hoztam neked semmit.

– Dehogynem – felelte Bryce, és sötét szemében megcsillant a tűz lángja. – Emlékeket adtál cserébe. – Úgy éreztem, csak ketten vagyunk a világon, és a legszívesebben elmondtam volna, milyen sokat jelent számomra. A megfelelő szavakat kerestem, de nem találtam. Végül elfordítottam a pillantásomat. A tábortűz mögött nem látszott a tenger, de hallottam a partot mosó hullámok morajlását és a tűz pattogását. Sós tengeri levegő és füst illatát sodorta felém a szél, és egyre több csillag jelent meg az égbolton. Daisy a lábamnál kuporgott. Bryce szemébe néztem, és tudtam, hogy belém szeretett. Nem érdekelte, hogy más gyerekét hordom a szívem alatt, és az sem, hogy nemsokára elmegyek.

Pejkov Boján fordítása

Líra Könyvklub