Tűz és fagy

Olykor akad egy könyv, amely teljes lélekkel belakható. Mint egy régi ház, ahol minden sarokban a múlt zamata eszmél, ahol a padlólécek nyöszörgése is történeteket mesél. Ilyen otthonossággal, mégis dermesztő őszinteséggel tárul elénk Serfőző Attila legújabb verses kötete, amelyet nem lehet egyszerűen ,,elolvasni". Ebbe el kell mélyedni, bele kell a szövegbe mártózni, át kell itatódni a sorok különleges tónusával.
Serfőző, akit most már joggal nevezhetünk a belső világ térképészének, olyan pontossággal ír, mintha minden szava mögött egy-egy hosszú, átszenvedett zarándokút pusmogna. Nincsenek sallangok, nincsenek hazug szépségek, csupasz igazságokat terít elénk, melyek néha fájdalmasan ismerősek. Úgy tud beszélni a vágyakról, a veszteségről, az idő múlásáról, hogy az olvasó saját, elfojtott gondolataira ismer bennük. Mintha valaki végre nevén nevezné bennünk azt, amit magunknak sem mertünk bevallani. - Várszeghy Zalán, esztéta