Szerkesztett véletlenek

Kedves Érdeklődő!
Igen! Jól gondolod! Ezen az ÖnHarckép című festménye
men én vagyunk. A többes szám nem véletlen. Mindannyian
többől vagyunk egyek, csak az egységeink felfedezése, azok
erőssége és akár párhuzamos életrehozása az, ami meg
különböztet.
"Nyóckeres" utcagyerekként, később "huligánként" mártöbben voltam. Ott volt a balhés bandázó, az érzékeny kíván
csi és a tudásra éhes nemeslelkű. Az 1960as évek közepéna GanzMávagban frissen végzett szakmunkásként dol
goztam, és amíg a gép forgácsolta ifjú napjaim, én faltam
a könyveket, tanultam az esti iskolás anyagokat, s emellett
egyikünk kifejezésvágyát teljesítve a térdemen, fecnikre
írtam az üzemi újságban megjelenő első verseimet. Olvasva
ezeket a gyári könyvtáros, későbbi Kossuthdíjas költő Bella
István felkarolt, költői jövőt jósolva versírásra biztatott ésjavasolta, hogy a polgári Scheithauer Imre nevet változtas
suk megjegyezhetőre.
Így lettem alkotóként Séd Imre. Műszaki tanulmányaim
időigénye, majd egy fővárosi közműnél vállalt egyre fele
lősebb beosztásom elválasztott minket egymástól, engem
42 évre a versírástól is, de a művészetek világától soha.
Nyugdíjas életem első pillanatától újra írok verseket, Fodor
Ákost "tanulva", egyre több haikut.
Tollam mellé pedig kiállításokra képes ecsetek is kerültek! Szóval írok, festek és keresem magamban magam! Néha
ittott összefutunk, összekacsintunk.
Talán újrakezdő idős, ifjú és időskori írásokat egybe
csomagoló elsőkötetes lennék? Talán fiatalságomra merevültnyugtalan lázadó? Talán egy rendhagyó túlzás? Talán...
talán...!
Segítenél eldönteni?