Levelekkel hullok

A természet részének érzem magam. Levelekkel hullok, s tán erdei ösvénnyé válok egyszer. Világomban a körülöttem lévő tárgyak olykor átlelkesülnek, állataim is képesek emberként látni, érezni, gondolkodni. Gyakran belém vág azonban lét-bilincsem, sokszor bánathálóban vergődöm, hisz városlakóként, igaz, száztitkú lélekként gomolygok ide-oda.
Bár ez már a második verseskötetem, kitartok amellett, hogy prózaíró vagyok. Biztos, hogy ezután is fogok verseket írni, de való-színűleg sosem leszek költő. Időnként megmagyarázhatatlan módon meglep a ritmus, és akaratlanul is rímekbe rendeződnek gondolataim. Hangulataim, érzéseim, vágyaim, kételyeim gyakran ebben a formá-ban törnek elő; versírásra késztetnek, tovább élnek bennem például József Attila, Tóth Árpád, Ady, Arany, Petőfi szavai; de néhány játékos, tréfás, meseszerű kis történetem is versszerűvé formálódott.
Többségében a Barátok Verslista heti játékai és nyilvános pályázatai érlelték bennem ezeket a verseket, melyek között szép számmal található akrosztichon is. Szeretek játszani, kísérletezgetni.
Kipróbáltam a haikut is, és bár tizenhét szótagos versikéimet nem tartalmazza a kötet, van benne néhány vers, mely szakaszolásában követi ezt a formát. Kirajzolódik ars poeticám is, miközben a halál árnyékában reagálok az élet dolgaira...

Kutasi Horváth Katalin