Vigyél haza!

Te, aki e könyvet forgatod! Talán úgy gondolod, ez is csupán egy, a megannyi fénylő borító közül. Nem barátom. Ne hidd! Ezek a lapok ugyanolyan sorsokat őriznek, mint a tied. Való igaz, a történetek szereplői már kivétel nélkül a föld alatt vannak, de a történeteik, talán neked is segítségül szolgálnak az életedhez. Az elmúlt száz év harmincegy sorsa van e lapokba írva. Cseléd, pincér, hivatalnok és még sok tucatnyi emberi sors egy-egy kiragadott eseménye. Ha tündérmesékre vágysz, rakd vissza a helyére. Ne koszold össze. Ha viszont érdekel meddig tűr egy ember, és meddig számít embernek, csapd a hónod alá, és fuss vele hazáig. A szereplők is csak addig élnek, amíg emlékeznek rájuk. Te is. Adj nekik egy esélyt, hogy mesélhessenek. Ha nincs rá pénzed, lopd el! Egy valamit tilos megtenni. Ne add kölcsön senkinek. Mert a történetek szereplői most már hozzád is tartoznak. Ne hagyd őket itt porosodni. Egy elképesztő utazásban lesz részed. Talán nevetni fogsz, talán félni. Egy viszont biztos, mire a végére érsz, találkozni fogsz valakivel. Önmagaddal.

Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész, filmrendező, érdemes művész így vall a kötetről: Tetszenek ezek a novellák. Valamennyi egy-egy jól megrajzolt ízes-szagos, miniatűr világ. Ha becsuknám a szememet az elolvasásuk után, gond nélkül tudnék tájékozódni bennük, noha mindegyikük csak egy-egy sűrített helyzetet foglal magában, mégis plasztikussá, szinte tapinthatóvá teszik a pillanatot körülvevő miliőt. A magam részéről szívesen el is időznék bennük, csevegve kicsit a szereplőkkel, legfőképpen Laufner Gusztávnéval, aki az egyik kedvencem, és akivel, ha túlélné a vele gúnyolódó pókkal való szembenézést, szívem szerint barátságot is kötnék. Szeretném az abszurd világképét, amit magam is anyanyelvemnek érzek.