Játszadozások kora - Erdélyi gyerekkorom regénye

"Nagymama velem, ha csak ketten vagyunk, kizárólag németül beszél - egyébként másként, mint a szomszédokkal vagy a szász rokonsággal. A velem beszélt németje olyan, mint egy puha, egyenes szélű, rojt nélküli repülőszőnyeg, a többiekkel beszélt szász nyelve viszont, mint a szőnyeg nélküli repülőrojtok. Ezzel szemben Nagyapa úgy beszél, mint Voicu doktor és az emberkék a barnásvörös tévében meg a fekete rádióban keresgélt és előcsalogatott műsorokban. Ugyanakkor ez a nyelv az "Ó, szép fenyő...", az Elvtárs, Suciu bácsi és más ivócimborák nyelve is. A szomszédban magyarul is beszélnek. Mellettünk főleg Paula Tante, Emerich nagymamája beszél magyarul, de ha hozzánk jön, Nagymamával azonnal készségesen áttér a németre, Nagyapával a románra, velem pedig hol egyikre, hol másikra."
Koszta Gabriella fordítása

1973-ban járunk, valahol Brassó közelében. A család, amelynek tagjai felvonulnak előttünk, német, olténiai, erdélyi és bukaresti örökséget hordoznak magukkal. Ahogy a nagyszülőknek a 20. század hajnalán az Egyesült Államok, úgy leszármazottaiknak most Nyugat-Németország jelenti az ígéret földjét a kommunista Romániában.

Távolba szakadt rokonok, szülővárosaik között félúton ragadt szülők, nagynénik, nagybácsik, szomszédok, különböző társadalmi hátterű, korú és foglalkozású emberek forgatagában bontakozik ki a történet egy kisfiú szemszögén keresztül. A felnőttek párbeszédein átviláglik a történelem, amely a családtagok sorsát is folyton alakítja; főhősünk pedig - ha mégoly ösztönös módon is, de - sejti, hogy már az jelentőséggel bír, hogy éppen milyen nyelven folynak ezek a beszélgetések. Közben pedig recseg a háttérben a Szabad Európa, és a mindennapokat egyszerre határozza meg Willy Brandt és Nicolae Ceauºescu hangja...