Száz év kaland

Egy új Kántor- Láng? - kapja fel a fejét a közel ötven évvel ezelőtt megjelent könyvre még emlékező olvasó. Igen is - nem is.

Igen, mert ennek az (ismét) közös könyvnek a tárgya szintén az erdélyi/romániai magyar irodalom. Persze ezúttal nem az első Forrás-nemzedék kortársaiként huszonöt év irodalmi termését módszeresen számba vevő, merész ítéleteivel heves vitát kavaró traktátus keretei között, hanem az ötven év kritikusi terméséből a tárgyat szem előtt tartó válogatásként. Persze Kántor Lajos és Láng Gusztáv kritikusi-irodalomtörténészi érdeklődése ez alatt az idő alatt nem korlátozódott csak erre a témára. És amikor egyik-másik írásuk tárgya mégis ez volt, a megközelítés viszont már igen változatos: az irodalomtörténeti tanulmánytól és esszétől az egy-egy új könyvhöz, jelenséghez kapcsolódó kritikán át a születésnapi esszéig vagy a nyitott sírnál elhangzó írótársi búcsúszavakig terjedt. Ebből a megközelítésből tehát hiba lenne a szerzőktől valamiféle egységet elvárni. Mint ahogy tévútra vezetné az olvasót, ha e sokféle megközelítésben valamiféle értékrendre próbálna következtetni - esetleg annak alapján rangsorolni a szerzőket, vagy pláne számon kérni azokat, akik hiányoznak. Ez az egyik dolog, amiben a szerkesztő, mint a könyv első olvasója, szeretné megóvni az utána sorakozó olvasókat. A másik a könyvbe beválogatott írások tárgyát illeti. Az egykori Kántor-Lánghoz képest ennek a mostani könyvnek a horizontja túl terjed tulajdonképpeni tárgyán. Főképpen azért (is), mert az írók egy részének sorsa, életműve sem vette tekintetbe a politikai országhatárokat. De másrészt azért is, mert az Erdélyhez kötődés az ő megítélésük szerint nem életrajzi tényező. Így olyanok neve is felbukkan ebben a könyvben, akik csak írásaik révén köthetők a választott tárgyhoz. A könyv kritikusai között bizonyára lesznek, akik vitatják ennek a szempontnak a jogosságát. De azt el kell majd ismerniök, hogy az "erdélyiség"-nek kialakult az idők folyamán egy olyan dimenziója, amely erre a nyitásra feljogosította ennek a könyvnek a szerzőit. És elvégre minden vita - így bizonyára ez is, amelyet megelőlegeztünk (vagy talán épp most kiprovokálunk) - hasznára van annak a tárgynak, amely körül fellobban. Dávid Gyula