Mars és Apolló közt

A római Pantheon két illusztris alakját megidézve Balázs Eszter tanulmánykötete arra keresi a választ, milyen volt a magyar értelmiség köreiben a nagy háborúhoz való viszonyulás. 1914?1918 között az értelmiség szerepvállalása példátlan volt az emberiség addigi történetében: a szellem emberei, a kulturális termelők sem korábban, sem később nem támogattak
ilyen tömegesen és kitartóan háborús célokat, ezzel világszerte előidézve a szellemi élet soha nem látott mobilizációját. Idővel azonban a Monarchia Magyarországán a háborús lelkesedés intenzitása alábbhagyott, s helyét az értelmiségi körökben is az általános beletörődés vette át. Így - bár első látásra paradoxnak tűnik - a magyar értelmiség egyre inkább békevágyó
többsége sem fordult szembe a háborúval, s a pacifista szellemiség is csak keveseknél párosult radikális háborúellenességgel.
Balázs -- az előadássorozatoktól a folyóiratokon, levelezéseken, naplókon át egészen a harctéren elesett értelmiségivel kapcsolatos toposzokat mozgató sajtócikkekig -- változatos írott forrásanyag segítségével tárja elénk azt a sajátos diskurzus- és reprezentációegyüttest, amely révén az írók és más értelmiségiek elősegítették a háború társadalmi elfogadását és totalizálását. Könyvében arra is keresi a választ, hogy milyen stációi voltak a szellemi demobilizációnak, és hogy miért volt nehéz az írók többségének teljes mértékben szembefordulnia a háborúval.