Komédiámat hívom tanúmul - Az önreflexió nyelve Danténál

A világirodalom történetében Dante az első, aki a nyelv, különösképpen pedig a költői nyelv önreflexív vagy önreferenciális jellegét programszerűen kiaknázza. Műveit szakadatlanul kommentálja, szövegeibe szervesen beépíti az önértelmező szöveghelyeket. A könyv első része az önreferencialitás Danténál megfigyelhető megjelenési formáit mutatja be, mint például az önkommentár, az önértelmezés, az önidézés vagy az olvasóhoz fordulás eseteit. A második rész két "lectura Dantis"-t tartalmaz, melyek a Purgatórium és a Paradicsom egy-egy énekét elemezve a költő esztétikai koncepcióját és igazságosság-elméletét segítenek megérteni. A harmadik rész a Dante műveiben felmerülő filozófiai, történeti és teológiai problémákat tárgyalja, köztük a költő "averroizmusát", a hitaktus episztemológiájáról alkotott elméletét és az európai filozófia történetében elfoglalt helyét.A vizsgálódás a hermeneutika és a filológia eszköztárát alkalmazza, szem előtt tartva a hermeneutikai és a filológiai megállapítások aszimmetriájának tételét, mely rokonságot mutat az elméletek aluldetermináltságának tudományfilozófiai elvével, illetve a radikális fordítás és interpretáció nyelvfilozófiai koncepcióival. A könyv a költő születésének hétszázötvenedik évfordulóján jelenik meg.