A tűz martaléka

"Ez a férfiak műve, picinyem. Mindig is megégettek bennünket. Most pedig mi égetjük meg magunkat. De nem fogunk meghalni, hanem mutogatjuk majd a sebhelyeinket."

Tizenkét történet szellemekről, élőhalott fiúkról, önmagukat felgyújtó nőkről, fűrészfogú gyerekekről, sátáni gyilkosokról és elrabolt koponyákról - életről és halálról. Enríquez az elképzelhető világok legrosszabbikának, vagyis a jelen rögvalóságának díszletei között gyűjti össze legszörnyebb rémálmainkat, és tűzi őket gombostűre.

A diktatúra borzalmait feldolgozni képtelen poszttraumatikus argentin társadalom legapróbb repedéseibe is beszüremkedik az erőszak. Az összeomlás fenyegetése folyamatosan torzítja a közösség önképét és viszonyait, a szélsőségek minden formája táptalajra lel egy olyan kizsákmányoló államban, mint amilyen Enríquez Argentínája. Hétköznapi embereket, családokat, barátokat nyel el ez az örvénylő sötétség, a lakonikus szöveg pedig végtelen nyugalommal számol be erről a kényszerű, erőszakos jelenről, mintegy ellenpontozva a túlvilági, infernális borzalmakat. A buszon utazva megpillantunk egy nyolcvan éve halott sorozatgyilkost; egy paraguayi kiruccanás váratlan fordulatot hoz egy rossz házasságba; egy mérgező folyóba fulladt kisstílű tolvaj hetek múlva kimászik a vízből. A rettenethez ezerféle út vezet.

A Borges és Cortázar elbeszélői hagyományaira épülő rövid gótikus történetek bepillantást engednek abba, hogy mi történik, ha a legsötétebb vágyainkat hagyjuk szabadon kószálni, és remek példáját adják annak, miért is vált Mariana Enríquez a kortárs világirodalom egyik legünnepeltebb hangjává. Biztos kézzel navigál a kisemberek világa és a megmagyarázhatatlan borzalmak univerzuma közt, s nem túlzás állítani: új csillag született a gótikus horror baljósan sötétlő egén.