Lajtha László írásai I-II.

A jelen kötetben Lajtha László (1892-1963) zeneszerző, népzenekutató és zenepedagógus
írásainak magyar nyelvű kritikai összkiadását kapja kézhez az Olvasó.A Lajtha-írások legjelentősebb zenetörténeti értékét elsősorban azok a népzenekutatásunk
"hőskorában" (1925-1962) készült tanulmányok, cikkek, előadások képviselik,
amelyeket a szerző az országos gyűjtőmozgalom kérdéseiről és saját gyűjtőmunkájának eredményeiről hazai és külföldi fórumokon közreadott. Lajtha, aki
a magyar népzenekutatás első intézményes gyűjteményének és kutató-műhelyének,
a Nemzeti (Néprajzi) Múzeumnak 1919-1949-ig munkatársa, később vezetője volt,
magyar és idegen nyelvű írásaival mindenekelőtt a Bartókkal és Kodállyal közös tudományos
"frontot" erősítette, akiknek jobb megértéséhez is ismernünk kell Lajtha
gondolatait. A népzenekutatás nemzetközi fórumainak (CIAP, IFMC) vezető személyiségeként
a magyar népzenekutatás kiemelkedő eredményeit ismertette idegen
nyelvű publikációiban.
Írásaiban jól körvonalazódik önálló szemléletű gyűjtő-programja, amely arra enged
következtetni, hogy Bartók és Kodály mellett ő volt az a kutatószemélyiség, aki
a népzene "homályban" maradt területeit a hagyományos népkultúra egyéb ágaival
való szoros összefüggésben (hangszeres népzenei együttesek, néptánc-, illetve
a későbbiekben az egyházi népének kutatása) elsőként feltárta.
A közzétett mintegy száz művet a Lajtha-centenáriumra megjelent első, válogatott
Lajtha-írásgyűjteményünk tematikus felosztása szerint csoportosítottuk. A legjelentősebb
tematikus egységet (3-63.) a népzenei-, néptánc- és hangszertörténeti
kutatások eredményeit közlő művek képviselik, a további mintegy negyven műbőlálló csoport (64-101.) a zeneszerző és pedagógus zenei életre reflektáló cikkeit,
megemlékezéseit, kritikáit tartalmazza. Kortársaival ellentétben saját zeneműveinek
ismertetésétől tartózkodott, zeneszerzői nyilatkozatai is igen csekély számban
láttak napvilágot, de amikor ő szólt Bartók Béláról, Claude Debussyről, Vaughan
Williamsről, akkor mindenki másnál hitelesebb képet adott kortársairól és sajátmagáról. Minden írása magán viseli a bonyolult, de mégis rendezett, az igazságés szépség keresésében fáradhatatlan egyéniség vonásait. Az íráskötetet függelék,
szerzői bibliográfia, névmutató egészíti ki.