Küldetésem Magyarországon a Tanácsköztársaság és a román megszállás idején

Egy 17. századi szablya jellegzetes ívét fedeztem fel a Vittoriano tárlatán: "Romanelli ezredesnek a hálás magyarok". Aki ezt a könyvet elolvassa, nem csupán egy fordulatos kor történelmi és személyes viszontagságainak lebilincselő krónikájával találkozik. Annak háttérelbeszélését is megismeri, hogyan született ez a felirat, továbbá mi az a szemléleti környezet, amelynek folytán napjainkban e kardajándék egyik megbecsült műtárgya lehet az olasz nemzeti újjászületési múzeum állandó kiállításának. Egy olyan korszakból, amelynek a mindennapjairól kevés a hiteles beszámoló, kifejezetten üdítő az olyan olvasmány, amely kellően nyitott és tárgyszerű, egyik irányban sem egyszerűsíti le a dolgokat, nincsenek különösebb előítéletei, értékeli, de nem becsüli túl az úgynevezett "történelmi" osztályok képviselőit, ám ugyanakkor szociális érzékenysége és józan demokratizmusa révén nyitott a társadalom alsóbb rétegeinek és csoportjainak gondjaira is. Aki nem rokonszenvezik a kommunistákkal, de nem zárja ki, hogy így is lehet látni a világot, és aki nemcsak a ludovikás fiatalok életéért emeli fel a szavát, de igyekszik segíteni akkor is, amikor a várható pogromveszély elől a népbiztosok feleségei és gyerekei szeretnének külföldre menekülni. Akinek őszinte olasz nemzeti elköteleződése nem kapcsolódik össze kirekesztő gondolkodással és antihumánus tartalmakkal, így képes arra, hogy az egyetemes emberi kultúra nagy morális értékeit összekapcsolja az olasz-magyar barátság csoport élményével, és ennek perspektívájában értelmezze katonai küldetését.
Részlet Csorba László történész előszavából