Emberségünk próbája

A magyar filozófiatörténet számos kiemelkedő gondolkodót jegyez, azonban egyiküknek sem olyan ellentmondásos a megítélése, mint Lukács Györggyé. A századelőn a szellemtudományok iránt elköteleződött esztéta és filozófus Lukács 1918/1919 fordulóján saját kortársait is meglepve belép a Kommunisták Magyarországi Pártjába, és egy életre elkötelezi magát a marxizmus mellett. Lukács látszólag előzmények nélküli konverziója későbbi értelmezői számára filozófiai problémává nőtte ki magát: hogyan lehet, hogy 1918 végén még a bolsevizmust elméleti és gyakorlati szinten is elvető Lukács pár hónap leforgása alatt teljesen alárendeli magát az eszmének? Egy alaposan átgondolt logikai láncolat végkövetkeztetése lehetett hirtelen jött pálfordulása, netán magával ragadta a forradalmi lendület, esetleg valamifajta vallásos megtérésről beszélhetünk? Azonban nem is konverziója az, ami Lukácsot a 20. századi magyar történelem és filozófiatörténet egyik legkérdésesebb alakjává emeli, hanem a marxizmus és a párt melletti töretlen meggyőződése és elköteleződése. Lukács személyének és munkáinak megítélésében legalábbis újra és újra felmerül ez a tény, amely vagy nagyszerű gondolkodóvá emeli őt, vagy már-már luciferikus színben tünteti fel az utókor szemében.
Jelen kötet ehhez a fentebb felvázolt problémához kíván egy újabb értelmezési lehetőséget felmutatni, azonban nem a problémára kívülről rátekintő és azt fokról fokra felfejtő technikát alkalmaz, hanem a fiatal Lukács 1918/1919-ig tartó gondolkodói fejlődésének belső dinamikáját igyekszik érzékeltetni. A századelő filozófiai problémája, a kultúra válsága, nemcsak elméleti szinten érdekelte a fiatal Lukácsot és az őt körülvevő gondolkodói kört, hanem élő, eleven problémaként létezett számukra, amely egyúttal gyakorlati megoldást is követel annak érdekében, hogy a nagyipari termelésben és a kapitalista társadalmi berendezkedésben talaját vesztett ember ismét teljesnek érezhesse magát. A gyakorlati cselekvés azonban megköveteli az etikát, azt az erkölcsi-morális módszert, amely alapján súlyos döntéseket is meghozhatnak a saját és mások életére nézve. Ennek az etikának egyik sarkalatos pontja az áldozat problematikája: egyetlen döntés sem hozható meg áldozat nélkül. Azonban mit jelent az áldozat, és kinek az áldozata szükséges egy emberibb jövőbe vezető út megvalósításához? Mit áldozunk fel az áldozathozatalkor, és hol megy végbe az áldozat, tényleges valóságunkban vagy a lélek valóságában?
A kötet célja, hogy ezen kérdések mentén a fiatal Lukács Györgyöt az elméleti problémákat kínzóan átélő gondolkodóként mutassa be, aki számára a filozófia nemcsak hivatás volt, hanem életének tétje is.