A jellegtelenség dicsérete

Vajon miért lenne dicséretre méltó a jellegtelenség - az,
ami íztelen, színtelen, fakó és fád? Vajon nem zsigeri ref-
lexünkkel megyünk szembe, nem a józan észből űzünk gúnyt, ha az ízes, a sokszínű, a sajátos, a csillogó helyett
azt dicsérjük, ami jellegtelen? Márpedig a kínai kultú-rában a jellegtelenségnek minőségértéke van, és nem is
akármilyen: a "közép" vagy a "fundamentum" minőségére
utal. A jellegtelenség motívuma már a kínai ókor gondol-
kodásában fontossá válik, legyen szó akár a Bölcs alak-
jának megrajzolásáról, akár az Út, a tao megidézéséről.
Innen termékenyíti meg azután Kína esztétikai hagyomá-nyát: nemcsak azért, mert a kínai művészet egyik alapvető intuíciójáról van szó, hanem azért is, mert a művészet
feladata feltárni - hiszen csak a művészet képes érzékle-
tessé tenni - e fundamentális íztelenséget: a hangon, a
versen, a festett képen keresztül a jellegtelenség megélt
tapasztalattá lesz.

Esszéjében François Jullien, a neves francia fi lozófus-si-
nológus a jellegtelenség fogalmából kiindulva veszi szem-
ügyre a kínai költészet, festészet, zene - de egyúttal a
szélesebb értelemben vett kultúra és fi lozófi a - világát,
hogy behatoljon e mienkétől távol eső gondolkodás nagy
misztériumába. Arra keresi a választ, honnan az értékek-
nek e számunkra zavarba ejtő előjelváltása, amely az esz-
tétika és a gondolkodás egy az európaihoz képest egészen
másfajta lehetőségének nyit kaput.