Hogyan neveljünk önálló és kedves felnőtteket?

A régi közösségek bölcsességétől megfosztott, magányos, modern szülők ebben a könyvben nevelőtársakra találnak.

A gyereknevelés elfeledett ősi módszerei

Azokban a közösségekben, amelyek ma is őrzik ősi életformájukat, a gyerekekből kiegyensúlyozott felnőttek lesznek. Mit tanulhatunk ezektől a hagyományőrző kultúráktól?

Dr. Michaeleen Doucleff ki akarta deríteni, mi az, amiben a nyugati szülők rossz nyomon járnak. Elment Mexikóba, a majákhoz, a sarkvidékre, az inuitokhoz, és Tanzániába, a hadzabékhoz. Ezek a szülők egészen más jellegű kapcsolatot alakítanak ki a gyerekeikkel, mint a nyugati szülők többsége: nem kontrollálni akarják őket, hanem együttműködni velük, nem a félelemre építenek, hanem a bizalomra, és az egyéni igényekre összpontosítanak, nem arra, hogy életkorának megfelelően hol kellene tartania a gyereknek.

A gyerekek hihetetlenül kedvesek, nagyvonalúak és előzékenyek lesznek, anélkül, hogy kiabálnának velük, unszolnák vagy öt-tíz percre a szobájukba küldenék őket. A maják mesterien nevelnek együttműködő gyerekeket. Nem kell lekenyerezniük, fenyegetniük vagy feladatokat adniuk nekik. A gyerekek attól kezdve, hogy megtanulnak járni, segítenek mindenben. Az inuit gyerekek hatékonyan elsajátítják szüleiktől az érzelmi intelligenciát. Amikor a gyerek kiabál, csapkod vagy rendetlenkedik, az inuit szülő szelíden, higgadtan reagál, ezáltal a gyerek megtanul lecsillapodni, és ellesi, hogy előbb gondolkodjon, és csak utána cselekedjen. A hadzabé szülők önálló, magabiztos gyerekeket nevelnek. Egyszerűen védik meg gyerekeiket a stressztől és a szorongástól, amely az amerikai gyerekek körében oly gyakori.

Doucleff a saját lányán is ezeket a módszereket alkalmazta, és a lánya fegyelmezett maradt, anélkül hogy Doucleff kiabált volna vele. Doucleff pszichológusokkal, neurológusokkal, antropológusokkal és szociológusokkal interjúzott, és levezette, hogy az itt tárgyalt módszerek hogyan hatnak a gyerekek szellemi egészségére és fejlődésére. Ez a praktikus tanácsokkal teli könyv segít újragondolni a gyerekekhez fűződő kapcsolatunkat, és elmondja, hogyan lehet az ősi, működőképes gyereknevelési módszert jelenlegi körülményeink között alkalmazni.


Idézetek a könyvből

„Békétlen otthonban nőttem föl. A kiabálás, az ajtócsapkodás – még a cipődobálás is – a kommunikáció teljesen hétköznapi eszközének számított számunkra a szüleimmel és a három testvéremmel. Így amikor Rosy hisztizett, eleinte ugyanúgy reagáltam, ahogyan annak idején a szüleimtől megtanultam, dühösen, szigorúan, néha hangos, ijesztő szavakkal.”

„A legegyszerűbb feladatok is – például a reggeli készülődés, hogy óvodába menjünk – nagyszabású hadműveletté alakultak.”

„Az az igazság, hogy nem tudtam, hogyan legyek jó anya. Még soha nem voltam ennyire rossz valamiben, amiben jó akartam lenni.”

„A gyereknevelés rendkívül egyéni dolog. A részletek nemcsak kultúránként, hanem közösségenként, sőt családonként is változnak. Mégis, ha beutazzuk a világot, megfigyelhetünk egy közös szálat, amely a kultúrák túlnyomó többségét átszövi.”

„Ha kultúránkban a tinédzserek „normális” állapota a szorongás és a magány, akkor talán itt az ideje, hogy a szülők felülvizsgálják, mi tekinthető „normális” gyereknevelésnek.”

„Sok vadászó-gyűjtögető kultúrában a szülők kapcsolata a kisgyermekekkel jelentősen különbözik attól, amit mi itt, az Egyesült Államokban tapasztalunk − ez a kapcsolat a konfliktusok helyett az együttműködésre, a félelem helyett a bizalomra, a szabványosított fejlődési mérföldkövek helyett a személyre szabott szükségletekre épül.”

„E könyv megírásához nagyszabású − és egyesek szerint talán esztelen − utazásra indultam. A kisgyerekemet magammal cipelve elutaztam a világ három tiszteletre méltó közösségébe, együtt éltem az ottani családokkal, és amit csak tudtam, megtanultam a gyermeknevelési módszereikről. Rosyval függőágyban aludtunk a maja telihold alatt; segítettünk egy inuit nagypapának narválra vadászni a Jeges-tengeren; és a tanzániai hadza anyukáktól megtanultunk gumót ásni.”

„A mi kultúránkban gyakran fordítva ülünk a lovon, ha a gyerekekről van szó: túl sokszor avatkozunk be. Nem bízunk eléggé a gyerekeinkben. Nem bízunk a velük született képességükben, hogy tudják, mire van szükségük a fejlődéshez. És sok esetben nem beszéljük a nyelvüket.”

„A helikopterszülők maximális kontrollt gyakorolnak. A szabadelvű szülők minimális kontrollt gyakorolnak. Kultúránk úgy gondolja, hogy vagy a felnőtt irányít, vagy a gyermek irányít.”

„Ha egy gyerek nukleáris családban él, kulcsfontosságú tanítók hiányoznak az életéből. A gyereknevelés több százezer éven keresztül többgenerációs feladat volt. A gyerekek a legkülönbözőbb korú emberektől tanultak: dédszülőktől, nagyszülőktől, nagybácsiktól, nagynéniktől, családi barátoktól, szomszédoktól, unokatestvérektől és a hozzájuk tartozó gyerekektől.”

„Az általam megkérdezett pszichológusok közül sokan úgy vélik, hogy a nagycsalád erodálódása az egyik fő oka a szülés utáni depresszió magas arányának az Egyesült Államokban, valamint a gyerekek és tinédzserek körében tapasztalható, egyre erősödő szorongásos és depressziós járványnak. Az anyák, apák és gyerekek egyszerűen magányosak.”

„A gyermeknevelés tanult készség. A tudás hagyományos forrásai pedig azok a nők és férfiak, akik maguk is felneveltek már néhány csemetét, a nagymamák, a nagypapák, a nagynénik, a nagybácsik és a kíváncsi, segítőkész szomszédok. Amint az idősebb generációk eltűntek a család közeléből, velük együtt tűntek el a gyerekneveléssel kapcsolatos tudásuk és készségeik is.”

„Miután megtudtam, hogy mennyire WEIRD (nyugati, tanult, iparosodott, gazdag és demokratikus) szülő vagyok, nem hagyott nyugodni a kérdés, hogy miért alakult ez így.”

„A ma közkézen forgó gyereknevelési tanácsok nagy része nem „tudományos vagy orvosi kutatásokon”, de még csak nem is a nagymamák által az anyukáknak évszázadok óta átadott hagyományos tudáson alapul. A tanácsok jó része százéves füzetekből származik, amelyeket rendszerint férfi orvosok írtak az úgynevezett lelencházak számára, ahol a gondozónők egyszerre több tucat, sőt több száz elhagyott csecsemőt neveltek.”

„Ha a gyerek rosszul viselkedik, több felelősségre vágyik.”

„A szülők befektetésnek tekintik a rumlit. Ha bátorítjuk az ügyetlen kisgyereket, aki most mindenáron mosogatni akar, idővel ügyes kilencévessé érik majd, aki továbbra is segíteni szeretne – és ez hatalmas könnyebbséget jelent majd.”

„Viszont, ha folyamatosan lebeszélik róla, hogy segítsen, azt fogja hinni, hogy neki más a szerepe a családban. Az, hogy játsszon, és ne legyen útban. Másképpen fogalmazva: ha eleget hallja a gyerek, hogy „Nem, neked ezt nem kell megcsinálnod”, végül hinni fog a szülőknek, és többet nem akar majd segíteni.”

„A segítőkész gyerek nevelésének első lépését tehát egyetlen rövid mondatban összefoglalhatjuk: hadd gyakorolja. Gyakorolja a takarítást. Gyakorolja a főzést. Gyakorolja a mosást.”

„A nyugati szülők általában alábecsülik, hogy mire képes egy gyerek – legyen bármilyen korú is – és hogy mennyit tud segíteni a családnak.”

„Teresa rászoktatta a családját, hogy úgy dolgozzanak együtt, mint egy világbajnok csapat, én viszont otthon éppen ennek az ellenkezőjét értem el. Akaratos, állandóan ellenkező, és néha kimondottan a Pokol Angyalaira emlékeztető anarchistát neveltem. Rosy miért nem az én csapatomban játszik?”

„Mi van, ha az egymást érő gyerekprogramokkal valójában éppen az ellenkezőjét érem el annak, amit szeretnék, és ahelyett, hogy Rosy boldogabb, az életünk pedig zökkenőmentesebb lenne, ő nehezebben kezelhető, az én életem pedig nehezebb? Lehetséges volna, hogy ezek a programok felőrlik Rosy veleszületett motivációját, hogy családunk együttműködő tagja legyen – hogy velünk egy csapatban játsszon?”

„A maja szülők nem érzik szükségét, hogy folyamatosan szórakoztassák a gyerekeiket. Nem halmozzák el őket megszámlálhatatlan videóval, játékkal és programmal, hogy ingergazdag környezetet biztosítsanak a számukra és lefoglalják őket.”

„A maja szülők szívesen látják a gyerekeiket a felnőttvilágban, szabad bejárást engednek nekik oda, beleértve a munkájukat is.”

„A szülő-gyerek kapcsolat négy kulcsfontosságú pilléren nyugszik: ezek a csapatmunka, a pártolás, az autonómia és a távolságtartás.”

„Ha a gyerek rosszalkodik, nagyobb nyugalmat és több ölelést igényel.”

„Ha kiabálunk a gyerekekkel, becsukják a fülüket.”

„Nincs értelme a gyerekre haragudni. Az csak leállítja a kommunikációt a gyerek és az anyuka között.”

„Ha tehát egy szülő segíteni szeretne a gyerekének, hogy megtanulhassa szabályozni az indulatait, legelőször is a saját indulatait kell tudnia megfékezni.”