A tények utáni világ mítosza

Az utóbbi évtizedben sok szempontból a tények válságának világában élünk. A sajtó és a politikusok táborhoz tartozás szerint vádolják a másik pártot, a másik sajtót, a sajtó egészét álhírek (fake news) terjesztésével, s közben számos társadalomtudomány, kitüntetetten a pszichológia, sőt határterületként az igen kemény diszciplínának beállított kognitív idegtudomány is az adatok megismételhetőségének s megbízhatóságának, a hipotézis torzította önszelekcióknak a válságával küzd. Kötetünk a filozófia, pszichológia, idegtudomány, nyelvészet, tudománytörténet, kommunikációkutatás szakértőinek konferenciája alapján azt járja körbe, hogy van-e ezeknek a "válságoknak" közük egymáshoz.

A klímafenyegetés bagatellizálása, a járványszkepticizmus és oltásellenesség, az álhírkultusz és álhírvádaskodás közegében sokszor a logika és az érvelés is a vesztes oldalra kerül. A kitágult közlési világban hátrébb szorul a többirányú érvelés s a tényekkel alátámasztott gondolatmenet. Az azonnali reagálás kényszere és az érzelmek felszabadításának reklámszövegei közepette az érvelés és a vita értéktelen és érdektelen szakértői okoskodássá silányul. Kötetünk Immanuel Kant Horatiusra visszamenő intelmét vette elő: Sapere aude! - Merjünk tudni! A felvilágosodás és a tudományos autonómia örökségéhez nyúlunk vissza a tények relativizálása közben. Hagyományőrzők vagyunk, mert a szellemi szabadság és nyitottság hagyományához fordulunk vissza korunk vitáiban - nem a tekintély Galilei előtti világához, de nem is a romantika ködös énekeihez.