Diana Barrington [eKönyv: epub, mobi]

Részlet az e-könyvből: "Ötven, sőt száz mérföldet tesz meg a Karrhan lakatlan, néma magányban, s az utazó, aki már megszokta ezt a vadregényes tájat, szinte megdöbben, midőn a folyó egy merész kanyarulatánál a jobb parton egy nagy, egyedül álló bungalót pillant meg. S néma sivatagok kegyetlen ámítója, a délibáb űzi itt szeszélyes játékait! Ez egy valóságos, kőből épült, erős ház, amely a külső jelek után ítélve nem is lakatlan. A partba vágott lépcsők előtt csinos karcsú csónak himbálódzik, a kitűnően ápolt kert és a narancsliget szakértő kezekre vall s a hosszú istálló előtt a hatalmas cserfák árnyékában néhány telivér arabs ló nyugtalankodik. A folyóra néző széles verandát gyékények fedik s egyik sarkában kényelmes bambusznád karosszékek és asztalok állanak. A díszítést állatbőrök, agancsok, majomcsontvázak s vicsorító tigris- és aligátorkoponyák szolgáltatják, amelyek fantasztikus összevisszaságban függnek a falakon.Nem is olyan régen egy áprilisi estén ketten ültek kint a verandán: egy nagy párduc és egy fiatal hölgy. A fiatal hölgy természetesen én voltam, Diana Barrington, közönségesen csak Ranee, egy tizennyolc éves fiatal lány. Jaina, a párduc játszótársam még azon időtől fogva, amikor mint tehetetlen kis jószágot kaptam Haszantól, a gazdatisztünktől. Milyen szelíd és kezes az én Jainám s milyen gyönyörű! Valóságos szépség, amit a másik verandalakóról nemigen lehetne állítani. Én is fiatal, karcsú és hajlékony vagyok ugyan, de bőröm színtelen, vonásaim élesek, ruházatom pedig egyáltalán nem mérkőzhetik meg Jaina pompás bundájával. Szegényes fehér ruhácskám ódivatú s kopott bőrövem és a különös arany karkötők, amelyeket sovány barna karomon viselek, éppen nem emelik ifjú bájaimat.Hangulatom az este nem volt valami derűs, s mialatt Jaina a lábamnál szunyókált, én d'Aubignénak A reformáció története című könyvét a térdemen pihentettem s révedező tekintettel néztem a messze elterülő tájat s az égboltot, amelyre a lenyugvó nap csodás színeket varázsolt.Hogy miért vagyok rosszkedvű? Erre a kérdésre minden további gondolkozás nélkül megfelelhetek. Meguntam ezt a lélekölő, egyhangú életet ebben a viharvert, kiállhatatlan bungalóban, amely, mióta gondolkozni tudok, az otthonom. Igen nyomasztóan hat ez a magány a kedélyemre! Ameddig a szem ellát, sehol egy emberi hajlék, s a néma csendet legfeljebb az ökör kolompja, rovar zümmögése vagy egy páva kellemetlen rikácsolása szakítja félbe. S így teljék az egész életem? Ma lettem tizennyolc éves. Tizennyolc év elmúlt az életemből minden említésre méltó esemény nélkül. Vajon ilyen színtelen s egyhangú lesz-e a következő tizennyolc is? Sohasem fogok más környezetbe jutni, más arcokat látni, örökre rejtély marad előttem az a nagy ismeretlen, amely ott, a bíborpírban fürdő dombok mögött rejtőzik s amelyet a nagyvilágnak neveznek? Fájdalom, hiába vágyódom több szórakozásra, mint amennyit a tigrisek lakta dzsungel s az álmosan hömpölygő folyam nyújthat... s ez a vágyakozás talán nem természetellenes egy fiatal lánynál, aki egész életét India mélyében, egy bungalóban töltötte, s akinek hallgatag apján s egy öreg szolgálón kívül, soha más társasága nem volt."