A MAMUT DALA

Halottak gyermekei vagyunk Egyszerre nyúlunk a fegyver után, és a kezünk összeér. Ez egy ilyen nap, megjelennek sorban legveszélyesebb ellenségeim, felsorakoznak, bólintanak, aztán egyszerre nyúlunk a fegyverért. A színpadra kell mennem megint, ott kell állnom, várják a számomat. Nem tudok énekelni, nem játszom hangszeren, nem táncolok. A gyilkosság az én számom, csak egyszer, egyetlenegyszer mutatom be, és éppen most keresem az időt és a helyet.

A partnert nem keresem, Ő már megvan, kiválasztottam, kiválasztott. Ő is tudja, én is tudom, már alig várja. Megígértette velem, hogy mielőtt kihűl, még megdugom.

Ha egy mamut énekel, az rendesen odabasz.
Ha egy mamut énekel, akkor ott kőkorszak kőkorszakon nem marad.
Mélyen indul, dallamtalan, önmagába záródó, hosszú távon egészen bizonyosan ritmikus dal, majd feljebb jön, a fájdalom küszöbénél kitartott, zengő, mocskos sóhajtás az egész.
Énekel, aztán kihal.