Viharmadarak []

Egy izlandi halászhajó Új-Fundland partjainál hatalmas, jeges viharba keveredik 1959 telén. A Máfurön egyre több a jég, hiába törik és zúzzák rendületlenül, a víz megfagy, és gyorsan körbevesz mindent: kötelet, sodronyt, korlátokat, ablakokat és hajóhidat. A fedélzeten tartózkodó harminckét férfi számára hamar világos lesz, hogy már nemcsak a hajó megmentése, hanem az életük a tét. A Viharmadarak csodálatos gazdagsággal mutatja be ember és természet soha véget nem érő harcát, a világ egyik legveszélyesebb munkáját végző halászok életét és a tenger mindent elsöprő erejét.

„Mestermű a pokolból” – írta az izlandi Einar Kárason könyvéről Roy Jacobsen, a legismertebb és legnagyobb hatású kortárs norvég írók egyike.

Egy izlandi halászhajó Új-Fundland partjainál hatalmas, jeges viharba keveredik 1959 telén. A Máfurön egyre több a jég, hiába törik-zúzzák rendületlenül, a víz megfagy, és gyorsan körbevesz mindent: kötelet, sodronyt, korlátot, ablakot és hajóhidat. A fedélzeten tartózkodók számára hamar világos lesz, hogy immár nemcsak a hajó megmentése, hanem az életük a tét.

A Viharmadarak valós eseményeken alapul. A Thorkell Máni hajó történetére Kárason egy hajózási magazinban bukkant rá, amelyet egy váróteremben olvasgatott. Eredetileg novellát tervezett írni a történetből, ám annyira lenyűgözte a tengerészek embertelen küzdelme a viharral, hogy végül kisregénnyé bővítette. A regényben a hajó a Máfur, azaz Sirály nevet kapta. De nem ez az egyetlen történelmi esemény, ami felbukkan a könyvben: Kárason megemlíti a „dán Titanicnak” nevezett Hans Hedtoft katasztrófáját: a teher- és utasszállító hajó 1959-ben süllyedt el.

Einar Kárason költőként kezdte karrierjét, a nyolcvanas évek elején váltott prózára. Regényei mellett novellákat, gyerekkönyveket és útikönyveket is publikál. Az áttörést az Ördögsziget-trilógia hozta meg számára, amelyből angol fordítás és film is készült Devil's Island címmel. Az 1996-ban bemutatott adaptációt Izland a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára nevezte.

Einar Kárason Viharmadarak című regénye Patat Bence fordításában jelent meg a Magvetőnél.

Részlet a Viharmadarak című regényből

Lárus felsietett a hídon lévő vécére, és nemsokára a fedélzetmester is a kormányállásra ment, hogy beszéljen a hajó tisztjeivel, a kapitányt és a másodtisztet találta ott, és abban állapodtak meg, hogy az embereknek előre kellene menniük az előbástyára, hogy megpróbáljanak megszabadulni az ott lerakódott jégtömegtől. A hajó kezdett nagyon lassan mozogni, hiába hányták a hullámok föl-le, rettentő lomhán reagált; a víz már a fedélzet pereméig ért, és a felépítményt nyaldosta, a hajó csak utána kezdett újra kiemelkedni a hideg tengerből. A másodtiszt és a fedélzetmester úgy döntött, hogy maguk mennek előre, és két talpraesett embert visznek magukkal, éppen ekkor lépett ki Lárus az illemhelyről. Nyomban jelentkezett a feladatra. A másodtiszt ellenkezni próbált, a fiút túl fiatalnak és tapasztalatlannak tartotta, de a fedélzetmester közölte: Én megbízom benne.

Azzal négyen elindultak az eljegesedett előbástya felé. Nappal volt, de a kapitány az összes még működő fedélzeti lámpát felkapcsolta. A tengervíz rendszeresen átcsapott a hajó orrán a fedélzetre, a kapitány azonban igyekezett lassan haladni előre, miközben a kormányálláson lévők az oldalról közeledő hullámokat figyelték; az elöl lévőket figyelmeztetni kellett, hogy kapaszkodjanak meg, és próbálják átvészelni a zuhatagot.