Sissi

Amikor Sissi házassága folytán Ausztria császárnéja lesz, egy szigorúan szabályozott világba lép be, amelyet merev társadalmi szokások és udvariassági szabályok uralnak. Kitörési lehetőséget csupán hosszú utazásai és a gödöllői kastélyban való időzései nyújtanak, amelyek során kötetlen életvitelt folytathat, és áldozhat legnagyobb szenvedélyének, a szilaj lovas vadászatnak. Sissi korának egyik legjobb és legmerészebb női lovasa - nem létezik olyan vizesárok, amely túl széles, olyan akadály, amely túl magas volna számára. Bay Middleton, a lóversenyeken is induló, legendás hírű vadászlovas azonban nem csak lovaglótudásáért csodálja a császárnét.
Egyik gödöllői tartózkodása alatt a császárné meghívja magához a lovaglást és a vívást is magas szinten űző unokahúgát, Marie Wallerseet. Sissi szabadabb önmagát látja unokahúgában, és hamar a bizalmába fogadja. A tizennyolc éves Marie császári nagynénje bűvkörébe kerül, és szívesen asszisztál neki, amikor Erzsébet szenvedélyes lovasként és a végzet asszonyaként lép fel rajongó környezete előtt. Hamarosan azonban Marie is vonzóvá válik, főleg az ifjú arisztokraták szemében.
Sissi, aki megszokta, hogy mindig a figyelem központjában áll, elhatározza, hogy férjet keres Marie számára.


"Szélesvásznú film gondolatban."
- Denis Scheck, irodalomkritikus, újságíró, a német ARD csatornán vetített,
Druckfrisch könyvajánló műsorvezetője

Idézet

„Az angol rókavadászat jeles napjaiban járunk. A gyülekezőt, a meetet egy órára tűzték ki. Tizenkét óra van, és csak úgy özönlenek a kíváncsiskodók Althorpba, Spencer ötödik grófjának sziklaszürke udvarházához.
A kastélynak megvan a maga vonzereje. A homlokzat azonban nem tartozik bele. Az egykori vidám, Tudor-stílusú vörös épületet a Spencerek egyik önfejű őse szürke téglával burkoltatta, és korinthoszi áloszlopokat ragasztatott a bejárat mindkét oldalára. Ragyogóan süt a márciusi nap, jóllehet téliesen hideg még az idő. Ebben a ragyogásban az udvarház impozáns benyomást kelt az épület előtt várakozó, fényes szőrű lovakkal és a színes kabátot, fekete cilindert viselő lovasokkal. A szürke homlokzat szinte áhítozza a vadászat tobzódó színeit. A bánatos vidék áhítozza. Az angol tél áhítozza. A téli hónapok elhúzódnak Britanniában. Eső, köd, eseménytelenség. A lovas hajtóvadászat színpompát és szenzációt hoz.
Beszélgetve léptetnek a vadászok, közöttük néhány hölgy is, föl-le az épület előtt. A lovak minden elvárásnak eleget tesznek. Rágják a zablát, dobolnak a patáikkal, tajtékot vernek, széttapossák az ápolt gyepet. Nagytestű, nyírt sörényű, akkurátusan kurtított farkú, nemes hunterek, azaz vadászlovak. Libériás inasok szaladgálnak közöttük. Poharakat egyensúlyoznak ezüsttálcán: portóit az uraságoknak, sherryt a hölgyeknek, brandyt mindenkinek. A vadászat résztvevőinek öltözéke akkor sem lehetne gondosabban megválogatott, ha valamely szűk körű estélyre volnának hivatalosak – csak épp itt a hölgyek azok, akik javarészt feketét viselnek, vagy sötétkéket, esetleg zöldet. Az uraságok kivétel nélkül pinket hordanak, de természetesen nem rózsaszínű a kabátjuk. Harsány vörös, amilyennek egy lovaglókabátnak lennie kell. De azt nem szabad mondani, hogy „vörös kabátban lovagol”. Soha, de soha, semmi szín alatt! Angliában még csak gondolni sem szabad arra, hogy „vörös”, ha valaki nem akar bárdolatlannak tűnni.
Rendes körülmények között egyébként nem is viselnek pinket egy olyan nem hivatalos vadászaton, mint amilyet a Pytchley-falka mastere, azaz a falkamester lord Spencer hamarjában elrendelt, de mivel az osztrák császárné is kilovagol, senki nem jelenhet meg viseltes tweedzakóban.
A gróf mindent elkövetett, nehogy bármi is kitudódjon őfelsége részvételéről. A császárné inkognitóban utazik, számos címe közül a nemigen használatos Hohenembs grófnő nevet választotta. Az az óhaja, hogy nyugalma legyen. Ez azonban nem tartotta vissza az osztrák császárnét attól, hogy magával hozza főudvarmesterét, udvarhölgyét, fodrásznőjét, udvari orvosát, ménesmesterét és angol lovasoktatóját Althorpba. Ezen kívül még hét gavallér kísérte el, mindannyian kitűnő lovasok, és feltűnően jóképűek.
Nem is olyan egyszerű hát eltitkolni a magas rangú hölgy jelenlétét. Főleg, ha hozzávesszük, hogy lord Spencer képtelen magában tartani az érdekes híreket. Mostanra háromszáz lovas gyűlt össze, és körös-körül csak úgy nyüzsögnek a kíváncsi tanítók, fehérszemélyek, lókupecek, papok, szatócsok és más alacsonyabb rendű népek, kutyafogataik és bricskáik a harmadosztályú lovakkal egyetemben lépten-nyomon útban vannak. Egynémely bámész már előző nap megérkezett vonattal Londonból, hogy némi szerencsével tanúja lehessen, amint Európa állítólagosan legszebb asszonya egy sáros Pytchley-árokba pottyan. Ez zajlik a ház előtt.
Althorp falain belül, a nagy bejárati csarnokban és a szomszédos szalonban, melyhez néhány diófa lépcső vezet, a legjobb társaság jön-megy, hogy még erőt merítsen néhány falatból a küszöbön álló mészárlás előtt. Bent puncsillat, füst és zsírozott bőr szaga terjeng, meg némi lóbűz, mert a jelenlévők közül páran nem engedtek abból, hogy saját lovukon jöjjenek. Az úri nép az asztalok között lavíroz, ugyanis mindenütt asztalok állnak, fehér vászonnal letakarva, rajtuk temérdek fortyogó üst, szendvicses tál és fényes ezüsttál marhasülttel, ürühússal és minden elképzelhető jóval. Közöttük kifényesített alma és narancs piramisba tornyozva. Virág, mindenütt virág, olyannyira, hogy az italos asztalokon már- már túlburjánzik. A töméntelen alkohol, amit a vadászat résztvevői magukba öntenek, az előttük álló út iránti tisztelgésükről árulkodik. Az egész nyüzsgésből két, majdhogynem embernagyságú rabszolgaszobor emelkedik ki, amelyeknek márványtörzsét egykoron a Tiberisből emelték ki, és amelyek most – feketére lakkozott végtagokkal és fejjel kiegészítve – a bejárat mellett állnak őrt, talapzatra emelve.
Egyszer csak elül a hangzavar.
– Her Majesty … the Empress 1 * – suttogják, és mindenki a szalon felé igyekszik, a tekintetek a lépcsőre szegeződnek, amelynek legfelső fokán az osztrák császárné áll. Sötétkék lovaglóruhát visel, és nagyon magas. Ennek ellenére törékenynek tűnik, mert szokatlanul karcsú. Haján a híres tizianós derengés. Lassan lépdel lefelé a lépcsőn. Kicsit oldalazva kell mennie, annyira szorosan simul a csípőjére a szoknya. Voltaképp inkább lejt, semmint megy. Nagyon elegáns hatást kelt – maga a testet öltött fenség. Mindenki elnémul és meghajol. Csak egészen hátul nyújtózkodnak a nyakak. A császárné szépsége legendás.Pedig már harmincnyolc éves. Hitvese, az osztrák császár az évek során egyik képet a másik után festette róla, de egyik sem tudta visszaadni a császárné varázsát.”



Az Időutazó sorozat kortárs történelmi regényei olyan népszerű vagy kevésbé ismert élettörténeteket beszélnek el, amelyek kivételesek és egyediek. Saját korukat megelőző, erős asszonyok, bölcs mesterek, vagy éppen hétköznapi alakok elevenednek meg a könyvek lapjain. Az olvasó bepillanthat a hírességek hálószobatitkaiba, vagy csemegézhet a történelemkönyvekből kimaradt életrajzi epizódokból. Az író pedig – mint hivatásos időutazó – régi korok asszonyainak és férfijainak bőrébe bújva mesél egyszerre múltról és jelenről.

Az Időutazó-sorozatban megjelent:

Miklya Luzsányi Mónika: Mohács özvegye

Benedek Szabolcs: A spalatói boszorkány

Karen Duve: Sissi