Nem vagyunk már gyerekek [nyári akció]

Astrid Strick háromgyerekes anya, özvegy, hatvannyolc éves. A kisvárosban, ahol él, tanúja lesz egy halálos balesetnek, ami arra indítja, hogy a továbbiakban őszintébb legyen. Sorra veszi, mi mindenben hibázott, miközben felnevelte a gyerekeit. De ők vajon már készen állnak rá, hogy Astrid felnőtt számba vegye őket?

A Nem vagyunk már gyerekek bölcsen láttatja, mi történik, amikor a testvérek felnőnek, a szülők öregszenek, és a gimnáziumi-serdülőkori élmények, akár tetszik, akár nem, végigkísérik az életünket.

Elliot, Nicky a két fiú, és Porter, a középső gyermek, egy lány. A három gyermek nem különbözhetne jobban egymástól, szinte elképzelni is nehéz róluk, – most, hogy már mindannyian felnőttek, és gyerekeik vannak –, hogy valaha egy fedél alatt éltek, a Nagy Házban, és ott koptatták visítva-rohanva a lépcsőket.

Pedig annak idején a három testvér és szüleik, Astrid és Russel szinte idilli életet éltek, harmonikus egészt alkottak, egy nagyjából jól működő családi konstrukciót. Egészen addig, amíg az apa meg nem halt. Astrid, az anyuka ugyan megpróbált látszat-tettekkel, családi terápiával segíteni a gyermekeknek és önmagának is túljutni a gyászon, valódi erőfeszítéseket azonban nem tett, és magába zárt mindent. A család lelki rendszere megdermedt, és elkezdődött szövődni az önáltatások szövevényes hálója: aljasan, de megállíthatatlanul.

Képes lesz valaha az őszinteségre az összes Strick-generáció? Vagy ahhoz egy olyan horderejű esemény kell, mint az a szörnyű baleset a kisváros körforgalmának közepén, amit Astrid a saját szemével látott? A vele egykorú Barbara hirtelen halála, akit elüt egy iskolabusz, fontos döntésre veszi rá az idős nőt: mostantól csakis őszintén éli az életét. De vajon készen áll erre a családja? A saját kamaszkorában és gyászában rekedt három felnőtt gyerek, akik különféleképpen élnek diszfunkcionális életet, és régóta dédelgetett traumáik, saját hazugságaik még az unokák életére is kihatnak?

Emma Straub regényében nincsenek nagy akciójelenetek, hatalmas drámai fordulatok, mégis letehetetlenül izgalmas kötet, mert annyi minden történik benne. Nem kisebb dolog, mint az élet történik meg benne. A könyvet olvasva az ember óhatatlanul azon kapja magát, hogy saját létezését veszi górcső alá: vajon igazi felnőttként élek, vagy csak felnőttnek tűnő lényként működöm? A hihetetlenül jó megfigyelőkészséggel bíró szerző pontos lenyomatát adja az emberi kapcsolatoknak, hol gyengéden, hol szarkasztikusan mutatja be esetlenségeinket a felnőtt élet buktatói között, őszinte stílusa „ragyogó, meleg, néhol kíméletlen”, de mindig jót tesz a kedélyállapotunknak.

A regény szókimondóan mutatja be három generáció felnövekedési kísérletét, gondjait: megismerhetjük a kamasz unoka, Cecelia, életkezdeti válságát, a három felnőtt testvér életközepi válságát, és a nagymama, Astrid életvégi válságát. A helyenként sírva-nevetős, helyenként lélekemelő vagy épp felrázó szöveg pedig végig ugyanazt azt a kérdést boncolgatja: mikor mondhatja el magáról az ember, hogy már nem gyerek? És egy emberöltő vajon elég-e ahhoz, hogy felnőjünk a saját életünkhöz?





NEW YORK TIMES BESTSELLER
WASHINGTON POST – az év fontos könyvei
PARADE – az év könyve (2020)
GOOD HOUSEKEEPING – az év könyve (2020)
USA TODAY – 10 Bestseller, ami ajándéknak is tökéletes
TODAY SHOW #ReadWithJenna könyvklub


Mások a könyvről


„Elmés megfigyelések, fanyar humor, nagy szív...” – Sunday Times

„Kedélyes és lélekteli mélyfúrás mindennapi viszonyainkba.” – Daily Mail

„Napsugaras irodalom.” – New York Times

„Annyi kedvesség, megbocsátás, humor és szeretet van ebben a könyvben! Varázslatos! Muszáj volt egy ültő helyemben kiolvasnom. Imádom – és az egész világ imádni fogja.” – Ann Patchett


Idézetek a könyvből


„Birdie texasi volt, a szülei mexikóiak, és Astrid úgy találta, hogy olyan, mint a napsugár: ragyogó, meleg, kíméletlen, de mindig jót tett a kedélyállapotának.”
„Astrid Strick azonban nem ilyen anya volt. Ő minden foltot kiszedett a fehér ingből. Meg tudta nevezni a kertje növényeit, felismerte a fákat és a madarakat. Bármit megsütött nulláról. Viszont melegszívűnek nem lehetett nevezni.”
„A gyerekei sosem látták sírni. Astrid legnagyobb erőssége mindig is kőből lévő könnycsatornáiban rejlett.”
„A családi legenda szerint, ha Elliot, a legidősebb valamit hatévesen csinált, akkor Nicky háromévesen, Porter pedig valamikor a kettő között. A középső gyereknél senki nem emlékezett semmire, csak ködös képek maradtak, jóformán annyi, hogy Porter is ott volt.”
„Nicky volt az ő kis vad kabalájuk, Elliot de facto vezérük, Porter pedig a mogyoróvaj, a ragasztóanyag.”
„Porter olyan kemény volt, hogy soha senki nem nézett be hozzá, jól érzi-e magát, mert mindig jól érezte magát.”
„A felnőtté válás nagyrészt arról szól, hogy az ember elhatárolja magát gyerekkori élményeitől, és úgy tesz, mintha nem számítanának, utána pedig lassan ráébred, hogy pedig csakis ezek fontosak, mert kilencven százalékban ezek határozzák meg.”
„Semmi sem vicces, minden vicces! Ilyen az élet!”
„A terhes nők és a kamasz lányok bármely nap bármely pillanatában képesek enni, olyan keményen dolgozik a testük valami újnak a létrehozásán.”
„Ha jobban megnézzük, negyven fölött a nők többsége férfigyűlölővé válik.”
„Azt szokták mondani, hogy a múlt és jövő nem létezik, pedig de. Csak nem egyszerre.”
„A serdülőkor közepén mindenki csak arra vágyik, hogy bebújhasson egy nagyobbfajta kő alá, hogy ne rá irányuljon a reflektor.”
„Ez a gyereknevelés egyetlen igazsága, amivel szolgálni tudok: minden elmúlik.”
„A testvérek kapcsolata van olyan bonyolult, mint egy házasság, csak még elválni sem lehet.”
„A nők bármivel megbirkóznak. Gondold csak meg, mi az, amire a férfiak használhatók? Fölemelni valamit, amit nehéz? Kitenni a kukát? Grillezni?”
„A nők mindig egyedül vannak, a kisbabájukkal is egyedül vannak. Léteznek bizonyos terhek – bizonyos tapasztalatok –, amelyeket nem lehet megosztani másokkal.”
„Bátorítással bármit el lehet érni.”
„A barátok létét nem szabad készpénznek venni.”
„Akkora ügyet csinálnak a szerelemből, pedig barátokat szerezni legalább olyan nehéz.”
„Most azt próbálom ki, milyen az, ha egészen új, radikális módon viszonyulunk az élethez. Más szóval: kérdéseket teszek föl.”
„Boldog volt. Nem egyedül a fiatalok kiváltsága, hogy hülyeségeket műveljenek.”
„Azok miatt a dolgok miatt olyanok a gyerekei, amilyenek, amiket ő tett – és amiket nem tett.”