Lányom nélkül soha [antikvár]

Alányom ott szundikált a British Airways járatának ablak melleti ülésén, vörösbarna fürtjei kedvesen keretezték alvó arcát, s kicsit lejjebb rendetlenül terültek szét a vállán. Hajvágás nála soha még csak szóba se került. 1984. augusztus harmadika volt. Elpiilesztette kis drágámat a hosszú utazás. Szerda reggel indultunk Detroitból, és ahogy most utunk utolsó szakaszának vége közeledett, már péntek hajnala virradt. Féljem, Mudi felpillantott a pocakján megtámasztott kön5rvböl. Szemüvegét feltolta kopaszodó homlokára. - Talán akkor készülődhetsz is - mondta. Kicsatoltam biztonsági övemet, fogtam a táskámat, aztán nekivágtam az ülések közti keskeny folyosónak: irány hátul a mosdó. A személyzet már szedegette össze a tálcákat, meg úgy egyáltalán, mindenki készülődött a közelgő leszállásra. Micsoda tévedés ez az egész, gondoltam. Ha én most kiszállhatnék. De azonnal. Bezárkóztam a mosdóheljd-ségbe, aztán a tükörbe néztem. Valaki ^'isszanézett rám. Egy pánikhatáron járó nő, egy megtépázott szerencsétlen. Harminckilenc éves vagyok, ilyenkor azért már a maga sorsának ura - lenne! - az emberlánya. Hogyan veszthettem el így a dolgok irányítását? De mielőtt teljesen kikészülök, azért egy kicsit kikészítem magam, úgy is, ahogy illik. Nézzek ki azért va-