Az égő erdő [antikvár]

Részlet a könyvből: Egy órával azelőtt David Carrigan, Őfelsége lovasított csendőrségének őrmestere, halkan és gondtalanul dúdolgatott a kék ég hatalmas mennyezete alatt és örült az életének. Hálával és áldással gondolt fölöttesére, McVanera, az Athabasca-Révben állomásozó «N» különítmény főfelügyelőjére, amiért neki osztotta ki ezt a feladatot... Örült, hogy egyedül vándorolhat az erdő mélyén és kalandos útja közben hetekig járhat az ő szeretett északi vidékein s mind mélyebbre, mélyebbre törhet előre fölfelé. Délidő lévén, teát főzött a folyóparton, alkalmas helyen, ahol kis homokos térséget talált, az erdő hűvös széle és a víz között. S életében talán ezredszer gondolta el, hogy mégis legjobb, ha egyedül van az ember a világon, mert - őszintén szólva - meglehetősen veszedelmes vállalkozásba kezdett. - Ha fűbe találok harapni - mondta induláskor McVanenak - nem igen lesz, aki túlságosan lógassa miattam a fejét. Senkim sincs már hosszú évek óta.