A nulladik számú tábor

A közeli jövőben játszódó történetben a globális felmelegedés hatására elsivatagosodott és áradásokkal sújtott országokból menekültek ezrei indulnak el, hogy élhetőbb környezetet keressenek.

Észak-Kanadában az építész Meyer tervei alapján megépül a Camp Zero, egy önfenntartásra törekvő település. Ide érkezik Rose, hogy csatlakozzon azokhoz a nőkhöz, akik a táborban dolgozó férfiak igényeit elégítik ki. Rose-nak azonban titkos küldetése van: az építészt kell megfigyelnie. A tábor lakója lesz Grant is, az egyetemi tanár, aki vagyonos, ám annál sötétebb múltú családja elől menekül. Ám azt egyikőjük sem tudja, hogy tőlük nem messze egy csak nőkből álló militarizált kutatócsoport éppen a túlélésért küzd. A szálak egy nap összeérnek...

Idézet

„A bimbók az év legrövidebb napján kapják meg a nevüket. Összesen hat nő. Valamennyien idegenek egymásnak. Egy üres parkolóban állnak, a felvételre várva. A hó tisztára mosta a tájat, és takaróként borítja be a lelakott bevásárlóközpont tetejét, ami az egyik megmaradt épület a jeges országút mellett.
A sorban utolsó bimbó elgyönyörködik a fagyban. Északon sokkal hidegebb van, mint várta, és jóval finomabb a hó. Leveszi a kesztyűjét, és figyeli, amint egy hópehely semmivé olvad a tenyerén. Még nem látott havat, a hópelyhek felfrissítik a bőrét, mint amikor hideg vizes borogatás hűsíti a lázas homlokot.
Amikor a bevásárlóközpont bejáratához ér, bemutatkozik az új madám: Judith a neve. Egyáltalán nem olyan, mint az előző madám volt, aki lenvászon kaftánt és nyersbőr szandált viselt. Judithon szőrmével bélelt kabát, fekete sínadrág és acélbetétes bakancs van, mintha csak azért alkalmazták volna, hogy lebontsa a romos bevásárlóközpontot.
A nő egy írótáblát böngész.
– Rose lesz a neved.
– Rose – ismétli meg. Émelyítő, szentimentális név. Mintha egy nagymama neve lenne, aki almás pitét tart a fagyasztóban. Arra számított, hogy olyan álnevet kap, mint a többi „ázsiai lány” a Hurokban, ahol korábban dolgozott: Jade, Mei vagy Lotus. Nem számított, hogy a nevek közhelyesek, vagy hogy ő a koreaiakhoz képest igencsak fehér. Odahaza, Lebegővárosban az etnikum egyfajta készen kapott bélyeg volt.
Judith halkabban folytatja:
– Azt szerettem volna, ha ti választotok magatoknak nevet. De Meyer szereti a maga módján intézni a dolgokat.
– Meyer lesz a kliensem? – kérdi Rose, és megpróbál nyugodt hangot megütni.
– Nem akarja, hogy ezt a szót használjuk, Rose. Gondolj rá úgy, mint a munkatársadra. – Judith kinyitja a bevásárlóközpont bejárati ajtaját, Rose követi. – Isten hozott a Millenium Bevásárlóközpontban!”