Parnasszus '99 tél [antikvár]

Részlet a műből: "Vladimír Holan: Isten veled Gyere, rövid történet, ki ebből a teremből, ahol a hallásunk már oszlani kezdett, és a zene döglegyei körbedongták -gyere innen az éjjelbe velem, ülj modellt az emlékezéshez, hiszen tudod, a művészet a létnél pontatlanabbat nem jegyezhet föl. Augusztusban történt, a park kis hídjánál. A szél úgy meghajlította a fák ágait, mintha hajót akarna építeni. Egy ötéves forma lány odaült mellém és a táskájából könyvet vett elő Megkérdeztem, hogy vannak-e benne képek Kinyitotta és így szólt: - Hová gondol, de nézze: szavak, gyerekes szavak! -Aztán elszaladt és valami fiúcskával kergetőztek. Az rákiáltott: - Maradj itt! de a kislány futott tovább. Nyomában volt, és így ösztökélte: - Gyí, ökröcském! -És a lány: - Gyí, lovacskám! - Kisvártatva a fiú kijelentette, hogy éhes. A felajánlott buktára csak vállat rándított: - Éhségre virsli meg kenyér dukál! - Épp az ilyen gyerekek kedvét keresve állt egy öreg ember rendszeresen a rakparton. Semmi különös, borotvált arc, de a szél mintha mindig körülötte lett volna a legdühösebb, talán legyeket akart a hátán agyoncsapni Az öreg meg-megingott, pár tucat parányi esernyőt tartott a kezében, mintázott papírból és hurkapálcikából készített csodálatos játékokat (rajtuk volt Sába királynő álmoskönyvének minden figurája). Az ernyőcskéket olyan gyöngéden fogta, hogy te megértettél valamit ama védtelenek lényéből, kiknek, szájába hugyoz a sors, és még születésük előtt ezt mondja nekik: - Nézz ki anyád hasán, ha van szőnyeg, kijöhetsz! Ha nincs, jobb, ha maradsz, ahol vagy! - Az ernyőcskéket jóformán fenyegetően fogta, láthatólag élete utolsó értelmét jelentették, ha adhat az életnek még jelentést valami bizalom Eddig egyetlen darabot se vettek tőle "