Nem nagy ügy [nyári akció]

Hogyan lehet megúszni, hogy az utcán beszélgetni kelljen valakivel, akit alig ismerünk?
Hogyan kell viselkedni, ha nem örülünk egy ajándéknak?
Miért vág az összes fodrász rövidebbre, mint kérjük?
Milyen szabályai vannak, ha valakit vissza kell hívnunk telefonon?
Hogyan lehet egyáltalán íratlan szabályokat követni?

Talán Szókratésznak volt igaza, és nem érdemes olyan életet élni, amelyet nem vetünk alá vizsgálatnak. De amíg Szókratész az élet nagy kérdéseit kutatta, Fehér Boldizsárt inkább az élet kis kérdései foglalkoztatják.



MINDIG A KI NEM FEJEZETT GONDOLATOK A LEGVICCESEBBEK – INTERJÚ FEHÉR BOLDIZSÁRRAL

Első regénye, a 2018-ban megjelent Vak majom egy évvel később megkapta a legjobb első könyvnek járó Margó-díjat. Második könyve az idei Könyvhéten látott napvilágot: a Nem nagy ügy rövidprózái, jelenetei, humoreszkjei a cím szellemében az élet apró, mindennapos, ám éppen emiatt sokszor komplikált kérdéseit járják körül. Fehér Boldizsárral beszélgettünk egyenes és téves kapcsolásokról.

Hogy veszed fel a telefont? Nem abban az értelemben, hogy melyik kezeddel, hanem, hogy mit mondasz? Bemutatkozol?

Van, aki bemutatkozik? Gondolom tudják, hogy kit akartak hívni, nem? Vagy minden hívásnál úgy kell tenni, mintha potenciálisan téves hívás lenne? Megjegyzem, ez egy elég furcsa kérdés.

A Nem nagy ügytörténetei sokszor a kommunikációs helyzetek (ajándékozás, csevegés, tárgyalás, telefonálás) fonákságaira játszanak rá. Mintha az érdekelne, mennyire tudunk, akarunk őszinték lenni, vagy miért akarunk megfelelni. Szerinted miért?

Mindig a ki nem fejezett gondolatok a legviccesebbek szerintem. Amikor valaki nem meri elmondani őszintén, amit gondol. Vagy épp annak ellenére elmondja, hogy mit fognak mások gondolni. Mindenki ismeri ezeket a helyzeteket, ezért működnek jól.

Íróként épp ott nyílik a játéktér, hogy felszedheted ezeket a társalgási paneleket, végre visszafordíthatod az irányokat. Közben a privát életben hogyan kezeled ezeket a mindennapi kelepcéket?

Arisztotelész szerint minden ember lelkének van egy racionális aspektusa, ami két részből áll: az egyik az elméleti bölcsességnek, a másik a gyakorlati bölcsességnek szentelte magát. Néha úgy tűnik, hogy nekem egyik sincs.

Mennyire jársz nyitott szemmel? Hol találsz témákat, figurákat? Valódi ismerőseid, családtagjaid magukra ismerhetnek egy-egy írásban?

Gondolom, bárki magára ismerhet, nem tudom. A szereplők leginkább rajtam alapszanak, úgy viselkednek, ahogy én viselkednék, vagy bizonyos esetekben, ahogy én szeretnék viselkedni, ha lenne hozzá elég bátorságom. Az élet nagy része a kis dolgokból áll össze, és olyan megoldandó apró problémákból, amiket fogalmam sincs, hogyan kell megoldani. Inkább csukott szemmel járok.

Előszeretettel adsz különös hangzású neveket a figuráknak, ennek mi a célja? Kicsit idegenebbé tenni az ismerős helyzeteket?

Észrevettem, hogy van egy csomó anyakönyvezhető név, amit senki nem használ. Gondoltam, én használom őket. Elméletileg semmi akadálya, hogy úgy hívjanak embereket, ahogy a történetekben el vannak nevezve.

Következő könyvedről lehet már tudni milyen vagy mekkora ügy lesz?

Remélem, az is szórakoztató lesz. Ha valakinek tényleg semmi fontosabb dolga nincsen, talán érdemes lesz elolvasni.

Egy telefonbeszélgetésnél szereted te lezárni a beszélgetést? Ha igen, van-e rá praktikád?

Már megint a telefon? Bár lenne praktikám. De ugyanazt csinálom, mint mindenki. Hagyok néhány másodperc csöndet, aztán azt mondom: „Na jó…” Aztán azt mondom: „Hát…” Aztán elismétlek valamit, amit előtte már hosszan megbeszéltünk. „Akkor pénteken háromkor.” Aztán azt mondom: „Jól van, majd még beszélünk.” Aztán még egyszer azt mondom: „Na jó… jól van akkor…” A beszélgetést magától elhal. Amit legszívesebben mondanék persze, hogy: „Eleget beszéltünk, mindenki menjen a dolgára!”

Szegő János

Líra Könyvklub

---

FEHÉR BOLDIZSÁR: A HÉTKÖZNAPI HŐS

(RÉSZLET)

Éjszaka a nagyvárosban. Egy nővér rágyújt az utolsó cigarettájára. Valahol egy megriadt macska végigrohan a zongorán. A város hemzseg az elegáns partiktól. Pincérek járnak fel-alá szendvicsekkel és pezsgővel. Egy híres filmszínésznő felkacag. Valaki tévedésből fogpiszkálóra harap, és orvost kell hívni hozzá.

A szitáló ködben, az egyik toronyépület tetején, köpenybe burkolózva fürkészem a várost. A várost, ahol nemcsak a jó öreg szervezett bűnözés virágzik, hanem megszállott, hataloméhes tudósok és a világ legőrültebb gonosztevői mászkálnak szabadon. De én nem miattuk aggódom. Elvégre ott a rendőrség. Nekik nem ez a dolguk? Van viszont egy veszély, amitől senki nem védi meg az embereket. Ki törődik az ártatlanokkal, akiknek unalmas dolgokról kell beszélgetniük egy partin? Vagy meghívót kaptak egy eseményre, ahová nem szeretnének elmenni? Vagy nem tudják, hogyan zárjanak rövidre egy randevút, ahol a másik többet akar?

Az emberek csak úgy szólítanak: Hétköznapi Hős. Azért őrködöm a város felett, hogy megvédjem az embereket a társadalmi érintkezés mindennapos borzalmaitól.

Ma éjjel a figyelmemet egy fényűző, kivilágított lakás vonja magára, amelynek teraszán jól öltözött pár könyököl ki, martinit iszogatva. Odabenn a vidám jazz összekeveredik az élénk csevegés zajával. De hiába a kellemes látszat, az este nem mindenkinek megy jól. A vendégek közül valaki bajban van! Egy férfi csapdába esett a büféasztalnál! Már legalább húsz perce bólogat az arcára erőltetett mosollyal, miközben a biciklizésről, a haltartásról és az időjárásról beszélget valakivel, akinek már rögtön a bemutatkozás után elfelejtette a nevét. Néha a szeme sarkából az órájára pillant. A kétségbeesés az arcára van írva. A gondolatai versenyt futnak. Vajon milyen kifogással tudná kimenteni magát? Mondja azt, hogy mosdóba kell mennie? Vagy újra akarja tölteni a poharát? Valamit ki kell találnia!

– Ugyebár nehéz megmondani, merre fog menni a piac. A gyártók most már egészen specializált elektromos fogkeféket is árulnak.

– Nahát. – A férfi visszafojt egy ásítást, a fogait összeszorítja, az arca megremeg, a szeme megtelik az erőlködés könnyeivel.

– Aki nem tudja, mit keres, nagyon könnyen mellényúlhat.

– Érdekes.

– A kefék közül persze mindenki mást szeret. Van, aki a puhább sörtéket, van, aki a keményebbeket. Az ínynek jobbat tesz a puha, de sokan nem érzik eléggé hatékonynak. A vége az, hogy túlságosan rányomják, és hamar elhasználják őket.

A férfi gyengül, már nem bírja sokáig ezt a borzalmas beszélgetést. Fél kézzel a büféasztalnak támaszkodik, az unalomtól egyre nehezebb megtartania a testsúlyát. Félő, hogy elveszíti az eszméletét. Egyetlen vesztenivaló percem sincs. Így hát elrúgom magam a toronyépület tetejéről, és a következő pillanatban már a karjaimat előrenyújtva, rakétaként szelem a levegőt, egyenesen a kivilágított lakás irányába. Repülés közben megpillantom magam egy ablak tükröződésében. A mindenit, de jól áll a köpeny!

– Oral-B pro 7000, Philips Sonicare DiamondClean Smart 9700, RotaDent, ezek most a legjobbak.

– Oké, elég lesz! Ennyi volt – mondom, ahogy a nyitott teraszajtón át a lakásba lépek. A férfi elhallgat, és meglepve néz rám. – Ez magának beszélgetés? Ezek nem rendes témák!

– Hogy érti? Ő azt mondta, érdekli, amit mondok – feleli védekezően.

– Persze, mert színlelte az érdeklődést. Udvariasságból. De közben pontosan az ilyen alakok miatt nem volt kedve ma eljönni. Tényleg azt hitte, hogy a haltartással meg a fogkefemárkákkal fog lekötni valakit?

– Vannak más témáim is.

– Ugyan már! Ha lenne bármi, ami jobb ezeknél, már felhozta volna. Nem igaz?

A férfi elgondolkodik, majd lesüti a szemét.

– De igaz. Bocsánat.

– Semmi baj. Nézze, értem, hogy úgy érzi, valahogy ki kell vennie a részét az estéből, de ha nincs mondanivalója, nem muszáj beszélnie. Erre senkinek nincs ideje.

– Persze. Oda fogok figyelni.

– Most már minden rendben van – fordulok a férfi felé, miközben kilépek a teraszra.

– Köszönöm – dadogja a férfi. – Fogalmam sem volt, hogyan keveredhetnék ki ebből a beszélgetésből. Legalább húsz perce érdeklődést színlelek. Azt sem tudom, miről beszélgettünk, annyira lekötött, hogy a megfelelő reakciókat imitáljam.

– Igen, jól ismerem a helyzetet. – Lassan újból a levegőbe emelkedem. Kicsit nagy a szél, szóval meg kell kapaszkodnom a korlátban.

– És most mi lesz velem? Nem akarok egyedül maradni a partin!

– Ne aggódjon! Kicsit beszélgessen még a házigazdával, aztán fél óra múlva hivatkozzon családi vészhelyzetre.

– Ki maga? – kérdezi ámultan a férfi.

– Egy barát – felelem.

A következő másodpercben hiába néz utánam, már csak zsugorodó pont vagyok az égen, úton a többi bajbajutott felé.