Grófkisasszony/A lebegő szív [antikvár]

Részlet a "Grófkisasszony"-ból: ELSŐ KÉP. A szín Cseley András tanyai házának udvarát ábrázolja. Ez a ház még kúriának is alig nevezhető, úrféle éppen csakhogy ellakhatik benne. Régi ház már nagyon, zsindely fedele korhadozik, tornácának faoldalait megkoptatta az idő. Ez a tornácos homlokzat foglalja el az egész fenekét. Jobb oldalt szerény, roskatag melléképületben van a szűkös istálló, hozzáépítve a fásfészer. Az istállón túl a fenék felé drótkerítés mögött baromfiudvar látszik. A ház előtt keskeny virágágy húzódik, amely középen helyet hagy a járásnak. A sarokban galambdúc, elég népes. Kutyaól is van, láncra kötött hatalmas házőrző komondor lakik benne. Nyári délelőtt van, erős napsütés. A ház mögött álló fák lombjain állandó madárcsicsergés. Mikor a függöny fölmegy, Gazsi öregbéres van a színen. A kutyaól mellett fatönkön üldögél és nagy buzgalommal kalapál: most igazítja a rókacsapdát. Közben a kutyához beszél. Gazsi: Akkor osztán mondom neki: „hallodi János, ne okoskoggyál, mer éngem se a gólya kötött." Aszongya ü erre, hogy fogjam bé a pofámat, mert ha nem, hát akkor ü kétszer pofonvág, megfogja a gigámat, osztán egy álló félóráig ráz, amíg a lelket ki nem rázta belüllem. „Úgy", - mondom neki erre, - „hát én vájjon addig mit csinálok?" Erre ü már nem mondott semmit, csak pofonvágott. Hinnye az apád erre meg amarra, akkor mán felkaptam a széket magam is. János nagyot nyikkant, elterült a fődön. Gyütt s, vér a kobakjábul, de csúnyán.