Bővebb ismertető
A könyv végén talál az olvasó egy linket, illetve QR-kódot, amelyek egy Matyikó Sebestyén
Józsefről készült videó-összeállításra kalauzolják el. A filmrészletek egyike a költő
Nádasok zsoltára címen, 1995-ben kiadott verseskötetének megjelenése kapcsán vele készített interjú.
Abban azt mondja, a versgyűjteményt Varga Imre rajzaival látta el, akinek ez az egyetlen
illusztrációs kötete.
Akkor még igaz volt ez, de azóta Siófok Város Önkormányzata Varga Imre születésének 100.
évfordulóján megjelentetett egy 50 versét és 50 grafikáját tartalmazó albumot. Most pedig
megjelenteti ezt a tisztelgést a költő, Matyikó Sebestyén József előtt, amelyet ismét Varga
Imre rajzai kísérnek. Két siófoki díszpolgár ,,rendhagyó találkozása" ez.
A költeményeken és a rajzokon túl tartalmaz e verseskötet két tanulmányt is, mégpedig Kellei
György és Vasvári Zoltán tollából, akik Matyikó Sebestyén József munkássága területén is
jártasak, és személyesen is ismerték - tehát itt leírt gondolataik nemcsak értők, hanem érzők
is.
Költőről beszélünk végig, de Matyikó Sebestyén József nem csak az volt. Hanem etnográfus,
helytörténész is, és tudományos területen is publikált, ám e tevékenységeinek feltárása és
elemzése még hátralévő feladat. (Völgyi Lajos, a könyv szerkesztője)