Magyar-olasz szótár [antikvár]

Szótárunk régóta fennálló hiányt igyekszik pótolni. Magyarországon utoljára 1940-ben jelent meg magyar-olasz szótár, de könyvárusi forgalomban már jó ideje az sem kapható. Az utolsó öt-hat év folyamán a nálunk első ízben kialakult fejlett szótárírási technika azonban azt is eredményezte, hogy korábbi magyar-olasz szótáraink módszerükben, megszerkesztésükben, anyagkiválasztásukban többé-kevésbé elavultnak számítanak. Amellett pedig elmaradtak mindkét nyelv fejlődésétől és a modern élet sok olyan szavát nem tartalmazhatták, mely a megváltozott politikai és társadalmi viszonyok közt keletkezett. Ezek a körülmények indokolják a viszonylag kis terjedelmű magyar-olasz szótár megjelenését a magyar-olasz nagyszótár előtt.A szótár szerkesztésében általában az alábbi szempontok vezettek bennünket:1. A szótár magyar címszóanyaga az Akadémiai Kiadónál megjelent angol, francia, német és orosz kisszótárak hasonló anyagánál több, de nem éri el az említett nyelvekből készült középszótárak címszóanyagát.2. A magyar szókincs kiválasztásánál általában arra törekedtünk, hogy a mindennapi társas érintkezésben, a modern prózában és a publicisztikában előforduló szavakat értelmezzük. Mellőztük a tájszavakat és az elavult vagy régiesnek tűnő szavakat. Nem zárkóztunk el a szaknyelvek, különösen a technikai nyelv leghasználtabb szavaitól. Elég bőkezűek voltunk a kifejezésekkel; vigyáztunk, hogy a magyar részben valóban használatos fordulatok kerüljenek, az olasz részben pedig arra ügyeltünk, hogy az egyre jobban háttérbe szoruló (és az olasz köznyelv szempontjából színesnek vagy irodalminak tűnő) toszkanizmusokat kerüljük. Törekedtünk arra, még a szótár jellegéből adódó terjedelmi korlátok ellenére is, hogy címszavaink példamondatokban is szerepeljenek, főleg, ahol a magyar szókapcsolatnak nem egészen pontosan felel meg az olasz szókapcsolat.