Magyar-olasz szótár [antikvár]

ELŐSZÓ Szótárunk régóta fennálló hiányt igyekszik pótolni. Magyarországon utoljára 1940-ben jelent meg magyar—olasz szótár, de könyvárusi forgalomban már jó ideje az sem kapható. Az utolsó öt—hat év folyamán a nálunk első ízben kialakult fejlett szótárírási technika azonban azt is eredményezte, hogy korábbi magyar—olasz szótáraink módszerükben, megszerkesztésükben, anyagkiválasztásukban többé-kevésbé elavultnak számítanak. Amellett pedig elmaradtak mindkét nyelv fejlődésétől és a modern élet sok olyan szavát nem tartalmazhatták, mely a megváltozott politikai és társadalmi viszonyok közt keletkezett. Ezek a körülmények indokolják a viszonylag kis terjedelmű magyar—olasz szótár megjelenését a magyar—olasz nagyszótár előtt. A szótár szerkesztésében általában az alábbi szempontok vezettek bennünket: 1. A szótár magyar címszóanyaga az Akadémiai Kiadónál megjelent angol, francia, német és orosz kisszótárak hasonló anyagánál több, de nem éri el az említett nyelvekből készült középszótárak címszóanyagát. 2. A magyar szókincs kiválasztásánál általában arra törekedtünk, hogy a mindennapi társas érintkezésben, a modern prózában és a publicisztikában előforduló szavakat értelmezzük. Mellőztük a tájszavakat és az elavult vagy régiesnek tűnő szavakat. Nem zárkóztunk el a szaknyelvek, különösen a technikai nyelv leghasználtabb szavaitól. Elég bőkezűek voltunk a kifejezésekkel; vigyáztunk, hogy a magyar részbe valóban használatos fordulatok kerüljenek, az olasz részben pedig arra ügyeltünk, hogy az egyre jobban háttérbe szoruló (és az olasz köznyelv szempontjából színesnek vagy irodalminak tűnő) toszkanizmusokat kerüljük.