King Kong diakónus

Sportzakó, az Öt Cél Baptista Gyülekezet diakónusa 1969 szeptemberében válik végleg halálra ítélt emberré: fegyvert ragad, és rálő a Causeway telep legrettegettebb drogdílerére. Tette nem várt következményekkel jár, és nemcsak a telep, de egész Dél-Brooklyn életét felbolygatja.

McBride fantasztikus humorral és egy bennfentes empátiájával rajzolja meg a környék afrikai-amerikai, latin, olasz és ír közösségét, bemutatja az ügyre ráállított zsarukat, a fehér szomszédokat és a baptista gyülekezet tagjait. Regényét olyan emlékezetes figurák népesítik be, mint az olasz maffiavezér, Elefante, Sportzakó néhai felesége, Hettie, akinek szellemével a férfi folyamatosan perlekedik a gyülekezet eltűnt karácsonyi pénze miatt, vagy épp a telep gondnoka, aki minden hónap első szombatján rácsodálkozik a rejtélyes sajtszállítmányra, amelyet évek óta a 17-es számú épület kazánházába küld valaki.

A King Kong diakónus fordulatos, lebilincselő, csupaszív történet egy sokszínűségében is összetartó közösségről.

2020 egyik legjobb könyve (New York Times, Entertainment Weekly, TIME)
Barack Obama és Oprah Winfrey kedvence (2020)
Gotham Könyvdíj (2021)
Anisfield--Wolf Könyvdíj (2020)




JAMES MCBRIDE: KING KONG DIAKÓNUS (RÉSZLET)

A HANGYÁK VONULÁSA

A hangyák vonulása emberemlékezet óta minden évben közvetlen az ősz beköszönte előtt érintette a Cause Házak 17-es épületét. Jézus sajtjáért jöttek, ami havonta egyszer varázsütésre megjelent Forró Kolbász kazánházában, aki több félkilós darabot megtartott magának, és egy magas álló ingaórában raktározta, amit Park Slope-ban talált évekkel korábban, aztán lecipelte az alagsorba megjavítani. A javításra persze sosem került sor, de a hangyákat ez nem zavarta. Minden évben boldogan indultak az óra felé, átmásztak az épület ajtajának egyik résén, átmasíroztak a Kolbász kazánházát megtöltő szemétlabirintuson – biciklialkatrészek, téglák, vízvezeték-szerelő szerszámok és kiszuperált mosogatók –, széles sávban kígyóztak a széthányt holmik között az ingaóra felé, ami a hátsó falnál állt. Bemásztak a törött üvegen, végig az óra mozdulatlan nagymutatóján, le a beleibe-zsigereibe, az ott heverő zsírpapírba csomagolt, ínycsiklandó, szagos fehérember-sajthoz. Miután elpusztították a sajtot, a menet továbbindult, kígyózva kibújt az óra hátulján, végig a fal mentén, felfalva mindent, ami az útjába került: régi szendvicsdarabkákat, elgurult csokikat, csótányokat, patkányokat és persze a saját halottaikat. Ezek a hangyák nem átlagos városi hangyák voltak. Nagy, vörös, vidéki hangyák, hatalmas potrohhal és apró fejjel. Senki nem tudta, honnan jönnek, bár egyes pletykák szerint a közeli Preston Carter Arborétumból tévedtek oda; mások szerint a közeli Brooklyn Főiskola egyik végzős hallgatója leejtett egy hangyákkal teli laboratóriumi főzőpoharat, és elszörnyedve nézte, ahogy az edény ripityára törik a padlón, és a hangyák szétrajzanak.

A Brooklynba vezető hosszú útjuk azonban valójában 1951-ben kezdődött a közeli Preston baromfifeldolgozóban, egy kolumbiai munkás, Hector Maldonez jóvoltából. Hector abban az évben surrant be New Yorkba egy brazil teherhajón, az Andressán. A következő hat évben jól eléldegélt Amerikában, aztán úgy döntött, hogy elválik a feleségétől és gyerekkori szerelmétől, aki kötelességtudóan otthon maradt a négy gyerekükkel a falujukban Riohacha közelében, a Perijá-hegység északi részén. Hector lelkiismeretes ember volt, és amikor hazarepült, elmondani a feleségének, hogy Amerikában új szerelmet talált, egy új Puerto Ricó-i feleséget, megígérte, hogy továbbra is támogatja őt és a gyerekeket. A kolumbiai felesége kérlelte, hogy folytassák az egykor boldog házasságukat, de Hector nemet mondott. „Most már amerikai vagyok”, jelentette ki büszkén. Azt már nem tette hozzá, hogy nagymenő amerikaiként nem lehet falusi felesége, és nem is hívta az asszonyt, hogy tartson vele.

Sok-sok szorongás és veszekedés következett, ugyanannyi káromkodás, üvöltözés és hajtépés, de a végén, miután Hector sokadszorra is biztosította, hogy minden hónapban küld pénzt neki és a gyerekeknek, a kolumbiai feleség sírva beleegyezett a válásba. Utazás előtt megfőzte az immáron volt férje kedvenc ételét, egy tányér bandeja paisát. A gondosan becsomagolt ételt egy vadonatúj uzsonnásdobozba tette, amit ő maga vásárolt, és odaadta a reptérre induló férjének. Hector megragadta, pár dollárt a nő kezébe nyomott, kirohant az ajtón, és könnyű szívvel indult vissza Amerikába, amiért ilyen simán megúszta.

Pék Zoltán fordítása

Líra Könyvklub