Clarinda [antikvár]

A könyv prológusából: "Az ilyen napokon, amikor a szeptember könnyű kék köd módjára ül a vidéken, szívesen elsétálok kora délután a síromhoz, és ott maradok, míg a nap leereszkedik, s a sírkövem árnyéka egyre hosszabb és hosszabb nem lesz, míg végül megérinti a ruhám szegélyét. Ebben az órában hirtelen megélénkülnek a madarak, a hangos csicsergéssel ellenkeznek, mint a gyerekek, akik még néhány perc játékért könyörögnek, mielőtt szüleik hazavinnék őket."