Testidegenek

Szerelem. Komoly hiba a rendszerben. Kiszolgáltatottá és nevetségessé tesz. Megteheti. Megteheted. Nélküle mégis semminek érzed magad. Mocsok drog az egész. Aztán a végén majd könyörögsz neki, könyörögsz magadnak. De nem halljátok egymást. Összeszorított fogak közül sziszegnek átkaid. Magadat sajnálod. Őt sajnálod. Hogy nem tudta, hogy nem tudhatta. Tiszta hülye és még kegyetlen is. De visszakapja majd, sőt! Mert ő veszített csak igazán sokat, nem te. Talán az egész értelmetlen volt. Talán előbb kellett volna vagy másképp. Ha kellett volna egyáltalán. Debreceni Boglárka új versei a szerelem, a szakítás, az elengedés témáját járják körül. Az akarás és az akarás hiányának végletei közé taszítva a lírai ént. Hiszen mi egyáltalán a szerelem? Mi a valóság és mi a fikció? Szólhat-e az élet kettőnkről vagy mindig csak én leszek, akinek asszisztálnia kell más vágyaihoz vagy aki igényeinek másokat alárendel? Mi a franc az a szerelem? Létezik-e egyáltalán? És mikor kezdődik, meddig tart a szakítás? Az emberi viszonyrendszerek egyik legkülönösebb területére csal bennünket a költő, hogy elkísérjük, vagy inkább végigkísérjük egy személyes pokol stációin, hogy közösen keressük a válaszokat saját életünkkel és saját szerelmeinkkel kapcsolatos kérdéseinkre. De mindez igazán messzire vezet, hiszen a válaszok meglelésének legfontosabb kérdései mégiscsak ezek: Vajon ki vagyok? Vajon merre tovább? A kötet versei pedig óhatatlanul arra sarkalnak, hogy mi magunk is kutassunk saját válaszaink után. Ehhez az utazáshoz pedig kell a bátorság. Költőnek, olvasónak egyaránt.
Csepregi János