Történelemtanítás 1968/1-6. [antikvár]

Országos Történ elemtanítási Konferencia A sajtó hírt adott, a rádió beszámolt a magyar történelemtanítás ünnepi eseményéről: 1967. augusztus 29—31. között sor került az Országos Történelem^ tanítási Konferenciára. Lapunk a több hónapos nyomdai átfutás miatt, bizonyos „történelmi távlatból" akkor tér vissza a konferenciára, amikor az a nagyközönség számára már elveszítette aktualitását. Ami azonban futó napi hír volt az újságolvasóknak, az számunkra a történelemtanítás helyzetének nagyszabású fölmérése, céljainak, eredményeinek és hiányosságainak számbavétele. A konferenciát a Magyar Történelmi Társulat és az Országos Pedagógiai Intézet szervezte, amiben kifejezésre jutott a történelemtanítás ügyéért felelős állami intézmény és a történelemtanítás ügyéért felelősséget érző társadalmi szervezet összefogása. A Magyar Tudományos Akadémia felolvasótermében megrendezett konferencia közvetlenül kapcsolódott a Magyar Történelmi Társulat centenáris ünnepi ülésszakához, s ez nem véletlen! A százéveá múltra visszatekintő társulat egyre fontosabb bázisának tekinti a marxista történetszemlélet kialakításában döntő szerepet játszó történelemtanárokat. A konferencián összegyűltek a tanárok és szakfelügyelők az ország minden részéből; megjelentek a történelemtanítás irányítói, a szakmetodika művelői; az egyetemi és főiskolai tanárképzés képviselői és a magyar történettudomány küldöttei. Utoljára 1885-ben volt a történelemtanításnak hasonló seregszemléje. Marczali Henrik és Márki Sándor, a századvég nagy történettudósai összegezték akkor a történelemtanítás feladatait. A felszabadulás utáni első Országos Történelemtanítási Konferencia összehívását több körülmény is szükségessé tette. A már lassan végére jutó iskolareform a magyar oktatásügy történetében egyike a legjelentősebbeknek. Az új, bizonyára hosszú időre megszabott keretek között, a történelemtanítás helyzete, szerepe és feladatköre is alapvető változásokon ment át. Ezzel számolnia kell a tanároknak, a metodikusoknak és a felsőoktatási szakembereknek, de nem lehet közömbös a történelemtudomány művelői számára sem. Miközben a feladatok megnőttek, s rendkívül differenciálódtak, meg kell vallanunk, hogy a hazai történelem szakmetodika nem mindenben tudott a követelményekkel lépést tartani. Igaz, hogy a szomszédos népi demokráciákkal összehasonlítva, a szakmetodika tudományos bázisa nálunk a legszűkebb. De így még szükségesebb a meglevő erők összefogása, a feladatok célszerű megosztása, a kutatások koordinálása. A történelemtanítás kérdései iránt az utóbbi években mindenütt erősen megnőtt az érdeklődés. A konferencia azt a szándékot tükrözte, hogy sorainkat rendezzük, s ezáltal megteremtsük a baráti országok történelemtanítási intézményeivel való tervszerű együttműködés lehetőségét. 1