Történelemtanítás 1966/1-6. [antikvár]

Dr. Dányi Károly A történelem az érzelmi nevelés szolgálatában (Magyarország 1526 és 1850 között) Napjainkban egyre több szó esik az érzelmi nevelés szerepéről, fontosságáról. Az anya^ világról, a világban megtörtént és ma is végbemenő eseményekről, változásokról nemcsak értelmi, hanem érzelmi alapon is tudomást szerez, véleményt alkot az ember. A szocialista erkölcs és világnézet kialakítása terén jelentős feladatok hárulnak a történelemtanításra. A pusztán értelemre ható, minden érzelmi átélést nélkülöző ismeretátadás nem alkalmas az eszmei nevelés célkitűzéseinek maradéktalan megvalósítására. Ha azt akarjuk, hogy az Iskolából az életbe lépő Ifjúság eszményekért is tudjon lelkesedni, áldozatiak vállalására is képes legyen, akkor értelmi színvonalának emelésével egy időben fokozottabb gondot kell fordítanunk érzelemvilágának kialakítására, gazdagítására. A történelmi tananyagot állítsuk ennek a célnak a szolgálatába, lor-máljuk lelkesítő, eleven, lüktető élményanyaggá. Az érzelmi nevelés színvonalának emelése ugyanis sokkal nagyobb ós sürgetőbb feladat, mintsem arra várhatnánk, hogy a történelmi filmek, televíziós adások, modern szemléltetőeszközök majd elvégzik helyettünk ezt a munkát. Ez a tanulmány ebből a szempontból tekinti át a magyar nép történetét 1526 és 1850 között, és hívja fel a figyelmet az érzelmi nevelés céljából különösen alkalmas néhány témakörre. Hazánk történetének alakulása — szinte a honfoglalástól napjainkig — csaknem szabályos hullámvonallal ábrázolható. A jó és balsors magas- és mélypontjainak váltakozása során a feudális uralkodó osztály rövidlátó Önzése, a parasztháború tragikus bukása következtében 1526-ban a mohácsi katasztrófával a hullámvölgy hanyatló szakaszába került népünk története. A három részre szakadt ország kettős — török és Habsburg — elnyomása keserűen fájdalmas érzésekkel ébresztve nevel minden hódító, területrabló külső hatalom megvetésére. A területileg széthullott ország nyomasztó helyzetében jelentős reménysugár volt, hogy Fráter György leleményessége önálló, életképes állammá szervezte Etrdély és a Részek öt vallást követő, a magyar, a székely és a szász nemzetből álló lakosságát. Bár el kellett ismernie a török hűbérúri jogát, de a portának fizetett évi adóval biztosította viszonylagos cselekvési szabadságát, és jól kiépített, erős központi hatalmával a függetlenségi harcok szervezőjévé is válhatott. Midőn Szulejmán szultán — Szapolyai János jóvoltából — seregével megjelent hazánk területén, akkor még azt tervezte, hogy Bécs elfoglalásával töri meg a Habsburgokat. Amikor azonban 1529-ben eredménytelenül ostromolta a várost, 1532-ben a kis Kőszeg várának elszánt védői késleltteték előnyomulását, 1541-ben pedig csellel elfoglalta Budát, a Magyarországon való terjeszkedést kísérelte meg. Ebben a helyzetben a Mátyás által létesített délvidéki védelmi vonal helyett új végvári rendszer kialakítása vált szükségessé az ország belsejében. A végvárak első erőpróbájára 1552-ben került sor. A törökök haditerve szerint Achmed boszniai és Ali budai basa seregének Szolnokon kellett egyesülnie és Eger ellen vonulnia. Achmed Temesvárt vette ostrom alá. Losonczi István ötheti hősies küzdelem után szabad elvonulásban egyezett meg vele, a védők sorsa mégis a felkoncolás lett. Ali Veszprémet, majd — Szondy György maroknyi várőrségének hősi halála után — Drégelyt és Szolnokot foglalta el. Az egyesült török sereg azonban közel hat héten át dúló harc után csúfos kudarcot vallott Eger vára alatt. Dobó István, Mecskei István, Bornemisza Gergely,