A tanító 1983-1986. (vegyes számok) (14 db) [antikvár]

BIZALOMMAL - BIZALOMÉRT HEGEDŰS FERENCNÉ Tervezők «e kivitelezők, együttmunkálikodók •• kölcsönös bizalma mindig megsokszorozza a cselekvő erőt. Igy van ez az oktatáspolitika céljainak érvényesítésében is akár az új nevelésioktatási terv bevezetését, akár a gyermeki személyiség mindenoldalú fejlesztésének folyamatát, akár az ötnapos munkahétre való áttérést vizsgáljuk. A pedagógusok iránti bizalom sokféle megnyilvánulását idézhetjük fel a közelmúltból. A Központi Bizottság nyíltan tárta fel az oktatáspolitikai helyzet gondjainak forrásait az elmúlt év áprilisában. Az iskolák erőfeszítésének eredményeit értékelve irányította figyelmüniket feladataink társadalompolitikai összefüggéseire. Az őszi nevelési értekezletek a Központi Bizottság április' 7-i állásfoglalásának mélyebb megismeréséhez, egységes értelmezéséhez járulhattiak hozzá, a pedagógiai műhelyek cselekvési programjának megújítását, a helyi adottságok ismeretében a belső tartalékok feltárását segíthették elő. — Lehetőségként szólunk ezekről a feltételezett eredményekről, amelyek a helyi erőforrásokból táplálkozhattak az ott dolgozók elkötelezettségétől, felkészültségétől, megújulásra való képességétől függően. Akkor is így van ez, ha objektív nehézségek fékezik a tenniaikaró.k lendületét. Objektív gátló körülmény lehet a zsúfoltság és a pedagógushiány, bár az országos mutatók pozitív tendenciákat bizonyítanak a tárgyi és személyi teltételek alakulásában egyaránt. Míg az 1960-as években a csoportonkénti átlag 32,2 fő, és 6385 negyven főnél magasabb létszámú tanulócsoport volt, addig az 1981/82-es tanévben 27 volt az átlaglétszám, és már csak 110 negyven főnél magasabb létszámú tanulócsoport működött. Húsz év alatt húszezerrel növekedett az általános iskolai pedagógusok száma. A iképesítiés nélküliek aránya jelentősen csökkent. Számuk az 1964/65-ös tanévben volt a legmagasabb, 6026, ezt 2B80-ra sikerült leszorítani. A fenti tényekről ott is tudniuk kell a kollégáknak, ahol jelenleg taneröhiánnyal működik az iskolák 68,3%-a (az országos 32,8%-os átlaggal szemben). Az eredményes erőfeszítéseket bizonyító adatokat ismerniük kell azoknak is, akik jelenleg magas létszámú tanulócsoportjukban sem engednek a színvonalból, akiknek éppen most sok kényszerű helyettesítés növeli az óraszámát, akiknek a munkáját tárgyi hiányosságok hátráltatják. — S talán nem közömbös adalék számukra, hogy a KNEB viszgálatai nyomán a közelmúltban — a tanítás feltételeinek a javítására — tett intézkedések eredményeiről érdeklődni fognak ebben a naptári évben is a népi ellenörök. A tantervek és a tenkömyvek készítői a kor-•I® sz»rűsítési törekvések kikristályositását, továbbfejlesztését a gyakorlattól várják. Azon pedagógusok iránti bizalommal, akik jelen gyakorlatuk meghaladására törekszenek, s részesei kívánnak lenni a fejlődési folyamat tervszerű kimunkálásának. Akiknek „viszonya a fennállóhoz, a meg-őrző-megszűntető tagadás viszonya". — Tervező és alkalmazó kölcsönösen egymás munkáját értékelve fejlődik és fejleszt, a bíráló és a megbírált nem ellenfélként, hanem szövetségesként áll a közös ügy szolgálatában. Az Országos Pedagógiai Intézet 1600 tanulót és 2300 pedagógust érintő vizsgálatának adatai kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a legjobb teljesítményt mutató iskolákban korszerű szemlélet és gyakorlat jellemzi a munkát, míg a leggyengébb teljesítményt elért iskolákban a korszerűségi index igen alacsony. Akik értik és elfogadják korunk kihívását, vállalják a nevelési-oktatási folyamat korszerűsítését a tankötelezettség teljesítésének javításáért, társadalmimk fejlődéséért, jövőjéért ott is, ahol az átlagosnál kedvezőtlenebbek még a körülmények. Arra törekszenek, hogy a gyermekeket minél kevésbé sújtsák az általános iskolát érintő átmeneti nehézségek. A hátrányos feltételekkel működő iskola szempontjából átmeneti állapotról van szó. A gyermek életének azonban meg nem ismétlődő szakaszát károsíthatják jóvátehetetlenül a feltételhiányok, ha nem ellensúlyozzuk pedagógiai eszközökkel. Éppen ezért a nevelőiktől nem egyszerűen türelmet kérünk erre az időre, míg az átmeneti nehézségek csökkennek, nem a kivárás (kibirás), hanem az áthidalás taktikájára van szükség a mindennapi mun_ kában. Ne .maradjanak kiaknázatlan alkalmaik — sőt lehetőségek sem — a gyermekek mindenoldalú, jövőjüket befolyásoló (esetleg meghatározó) fejlesztésében, hiszen minden gyermöknek joga van —la természeti és társadalmi valóságnak az új tantervek követelményei szerinti megismerésére, — a term^észeti és a társadalmi valóságban az ember helyzetének és szerepének megértésére, — a természeti és társadalmi valóság tudatos alakítására való felkészülésre, arra, hogy tehetségének megfelelően egyenlő esélyekkel érkezzék a pályaválasztás küszöbéhez. — Ezért változatlanul tekintsük fontos feladatnak a differenciált foglalkoztatást. Azonban ne általánosságban beiszéljünk hátrányos helyzetű gyermekekről, hanem szem^élyre szólóan ismerjük meg a fejlődésüket fékező tényezőket. 1