Mona Lisa Overdrive

Sprawl-trilógia 3.

A szellem az apja búcsúajándéka volt, amit egy feketébe öltözött titkár adott át a Narita egyik utasvárójában.

Mona egy fiatal lány sötét múlttal és kilátástalan jövővel.Nem is meglepő - legfeljebb váratlan -, hogy a stricije egyszer csak eladja egy plasztikai sebésznek, aki egyik napról a másikra átszabja őt valaki teljesen mássá.
Angie Mitchell egy híres hollywoodi Sense/Net sztár különleges képességgel. Bár sokan szeretnék édes tudatlanságban tartani, Angie hamarosan mégis rájön, hogy kicsoda valójában, és miért nincs szüksége deckre, hogy rácsatlakozzon a cybertérre.

Eközben egy rejtélyes entitás emberrablást szervez a mátrixban, és a terve megvalósításához szüksége van Monára, Angie-re és az egész emberiségre. Az ármány mögött pedig lesben áll a Jakuza, a japán alvilág rettegett szervezete, akinek vezetői könyörtelenül manipulálnak bárkit és bármit céljuk elérésében.

A Sprawl-trilógia befejező kötete egyszerre érzéki és kíméletlen hangulatú, kábulatba ejtő és kijózanító utazás William Gibson felejthetetlen világába. Az olvasó új fordításban tartja a kezében a könyvet.

Részlet a kötetből

„Rafkós egy rongyos, szürke habszivacson töltötte az éjszakát, a Gyár földszintjén álló egyik munkapad alatt, szabad monomerektől bűzlő, csörgő-zörgő buborékfóliába burkolózva. Afrosrácról és az ő autójáról álmodott, az álmaiban ez a kettő összeolvadt, és Srác fogai apró krómkoponyák voltak.
A csípős szélre ébredt, ami beköpködte a tél első havát a Gyár üres ablakain.
Csak feküdt ott, és a Bíró láncfűrészének a problémáján gondolkozott, azon, hogy a csuklója hajlamos kibicsaklani, ha forgácslapnál vastagabb anyagot próbál elfűrészelni. A kéz eredeti terveiben ízelt ujjak szerepeltek, amelyek mindegyike egy-egy apró villanyfűrészben végződött, de ezt a koncepciót több okból is elvetették. Az elektromosság valahogy nem tűnt kielégítőnek, mivel nem volt kellőképpen fizikai. A levegő lett volna a megoldás, sűrített levegővel töltött nagy tartályok, vagy a robbanómotor, ha az ember talál hozzá megfelelő alkatrészt. És Kutyamagányban – kellő utánajárással – szinte bármihez lehet alkatrészt találni. Amennyiben pedig mégsem, Jersey rozsdaövezetének féltucatnyi másik kisvárosában többhektárnyi döglött, szétszedhető gép állt rendelkezésre.
Kimászott a pad alól, palástként húzva maga után a miniatűr műanyag párnákból álló takarót. Eszébe jutott a hordágyon fekvő férfi, odafent a szobájában, és Cherry, aki az ő ágyában aludt. Ő nem fogja elfeküdni a nyakát. Kinyújtózott, és elfintorodott. Gentrynek lassan vissza kell érnie. Ezt meg kell majd magyaráznia Gentrynek, aki egyáltalán nem bírja az embereket. Kismadár kávét főzött abban a helyiségben, ami a Gyár konyhájaként szolgált. A padlója felkunkorodó műanyag lemezekből állt, az egyik fala mentén fénytelen acélmosogatók sorakoztak. Az ablakait áttetsző ponyva takarta, be- és kiszippantotta a szél, és beszűrődött rajta az opálos derengés, amitől a helyiség még a szokottnál is hidegebbnek tűnt.

– Hogy állunk vízzel? – kérdezte Rafkós belépve. Kismadár egyik feladata az volt, hogy minden reggel ellenőrizze a tartályokat a tetőn, és kihalássza belőlük a faleveleket, amiket a szél odafújt, esetleg néha egyegy döglött varjút. Utána ellenőrizte a szűrők szigetelését, és időnként feltöltötte a tisztavíz-tartályt ötven literrel, ha úgy látta, hogy kifogyóban van. Majdnem egy egész napba telt, hogy ennyi átszűrődjön a rendszeren a gyűjtőtartályba. Gentry részben azért tűrte meg Kismadarat, mert a fiú kötelességtudóan végezte ezt a feladatot, de valószínűleg a szégyenlőssége is segített. Kismadár gyakorlatilag láthatatlan tudott maradni Gentry számára.
– Rengeteg van – válaszolta most.
– Lehet itt zuhanyozni? – kérdezte Cherry egy régi műanyag ládán üldögélve. Karikás szeme kialvatlanságról árulkodott, de a sebét elfedte alapozóval.
– Nem – válaszolta Rafkós. – Így télen nem.
– Gondoltam – nyugtázta Cherry komoran, begubózva bőrdzsekigyűjteményébe.
Rafkós kitöltötte magának a kávé maradékát, és a lány előtt állva felhörpölte.
– Valami problémád van? – kérdezte Cherry.
– Igen. Te és az a fószer odafent. Hogyhogy lejöttél? Szabit vettél ki, vagy mi?
A lány előhúzott egy fekete csipogót a külső dzsekije zsebéből.
– Ha bármi változik, ez megszólal.
– Jól aludtál?
– Persze. Elég jól.
– Én nem. Mióta dolgozol Afrosrácnak, Cherry?
– Nagyjából egy hete.
– Tényleg medikus vagy?
A lány vállat vont a kabátok mélyén.
– Annyira igen, hogy el bírjam látni a Countot.
– A Countot?
– Aha, a Countot. Srác egyszer így nevezte.
Kismadár megborzongott. Még nem vetette be a fodrászkellékeit, úgyhogy a haja szerteszét állt.
– Na és ha vámpír? – kérdezte.
Cherry rámeredt.
– Ugye csak hülyülsz?
Kismadár tágra nyílt szemmel, komolyan megrázta a fejét.
Cherry Rafkósra nézett.
– A haverod megzakkant?
– Nincsenek vámpírok – mondta Rafkós Kismadárnak. – Nem léteznek, hallod? Csak a stimekben. Az a csóka nem vámpír, jó? Kismadár lassan, bár nulla meggyőződéssel bólintott, miközben a szél kifeszítette a műanyag ponyvákat az opálos fényben.”