Díva születik - Maria Callas titkos élete

MARIA CALLAS minden idők legnagyobb operadívája volt. Bár karrierjét egyetlen primadonna sem tudta felülmúlni, életének nagy részét beárnyékolta Arisztotélisz Onászisszal folytatott heves kapcsolata – a férfi összetörte a szívét, amikor elhagyta Jacqueline Kennedyért. Ám igazi érzéseiről keveset tudunk. New York és Görögország között nevelkedett, érzelmileg bántalmazó édesanyja kényszerítette éneklésre, és a nemzetközi karrier érdekében hátrahagyta családját. A királyi udvarok és a hollywoodi sztárok által ünnepelt Callas megharcolt a szexizmussal, hogy feljusson a csúcsra, de volt egyvalami, amire vágyott, ám soha nem lehetett az övé: a boldog magánélet.

A Díva születik című könyvben Lyndsy Spence bestselleríró eddig nem látott dokumentumokból merít, hogy feltárja egy igazi ikon kendőzetlen, tragikus történetét.

A szerzőről

LYNDSY SPENCE író, történész és forgatókönyvíró, aki kutatásait a merész arisztokrata nőknek szentelte. Ő az alapítója a The Mitford Society nevű, a Mitford-lányoknak szentelt online közösségnek, és a The Grit in the Pearl: The Scandalous Life of Margaret, Duchess of Argyll (The History Press, 2019) című bestseller életrajz szerzője.

Részlet a könyvből:

Maria a Norma nyitányán Nicola Rossi-Lemeni és Giulietta Simionato mellett énekelt; a kritikusok a Simionatóval közös Mira, o Norma című duettjéről azt írták, hogy „ez olyasmi, amiről még az unokáinknak is mesélhetünk”. Megjelenése váltotta ki azonban a legtöbb sajtóvisszhangot. „Vékony, mint egy gally, és gyönyörű abban a tragikus maszkban – amit a belső derű árnyal. Jelenléte és stílusa is van.”

A Traviatában Tito Gobbival énekelt, és a Biki tervezte jelmezeket viselte; a vörös masni a báli ruháján remekül ment Elizabeth Arden rúzsának árnyalatához. A Lammermoori Lucia elsöprő sikert aratott, és huszonkétszer tapsolták vissza. A Chicago Tribune ezt írta: „Valóságos tapslavina szabadult el, az éljenzés fokozatosan lett egyre hangosabb, majd álló ováció következett, és a széksorok közötti folyosók megteltek emberekkel, akik a lehető legközelebb igyekeztek tolakodni a színpadhoz.”

Az egyik ilyen megszállott rajongó Bagarozy volt. Emlékeztette 1947-es szerződésükre, és százezer dollár kifizetetlen jutalékot követelt. Rossi-Lemeni azt tanácsolta Mariának, hogy egyezzen meg Bagarozyval; ármánykodásának ugyanis ő is áldozatul esett New Yorkban, és négyezer dollárt fizetett a szerződésük felbontásáért. Titta javaslatára Callas nemet mondott, mivel Bagarozy nem látta el ügynöki feladatait. „Áldozatot kíván elviselni, mások és saját magunk ostobaságát, mert sajnos mindannyian lehetünk ostobák”, mondta Maria, fiatalkorában elkövetett hibáira gondolva. Bagarozynak adott válasza azonban naivitást tükrözött, különösen azután, hogy a férfi New Yorkban pert indított ellene, és azzal fenyegetőzött, hogy szerelmes leveleit eladja az újságoknak.

Maria sok szempontból megszenvedte, hogy nem volt saját sajtósa, és hogy a kérdésekre mindig őszintén válaszolt. „Őszintének kell lennem”, mondogatta gyakran, bár ezzel gyakorlatilag engedélyt adott az amerikai sajtónak arra, hogy manipulálja a szavait. Soha nem udvarolt a sajtónak, és Dorle Soriának kellett rávennie, hogy köszönőleveleket küldjön, különösen Emily Coleman zenekritikusnak, "az összes csodálatos dologért, amit érte tett" a Newsweek és a Theatre Arts lapokban.

Tudja, hogy mennyire rajong magáért – nagyon sokat jelentene neki, ha kapna magától egy saját kezűleg írt levelet. Emellett, tisztán szakmai szempontból, mivel jövőre visszatér Chicagóba, tudom, hogy nem akarja őt megbántani.

Mostanra Mariát olyan elismerés övezte, mint bármelyik hollywoodi sztárt: „Felállt, úgy forgolódott; a modelleket utánozta, vagy amit ő gondolt arról, milyen lehet egy modellt utánozni… Majd azt kiáltotta: »Meglepetés!« Egy barátságos, teljesen nőies, bizonyos értelemben frissen létrejött, csábító alak érkezett közénk.”

Fogyása találgatásokra adott okot, és voltak, akik úgy vélték, egyszer egy pohár pezsgővel lenyelt egy galandférget. A galandféregpetékből készült tabletták fogyasztásának gyakorlata a viktoriánus korszak óta létezett, és az 1950-es években újjáéledt: különféle sarlatán gyógyászati cégek galandféregpetékből készült rágógumit hoztak forgalomba. Anélkül, hogy Maria beleegyezését adta volna, Titta megismételte a pletykát az Oggi riporterének:

Bizton állíthatom, hogy e lenyűgöző mutatványnak eszköze egy mohó galandféreg volt, amit vasakarattal nyelt le egy pohár pezsgővel. Tudom, hogy egy ilyen undorító dolog, mint amilyen ez a tolakodó parazita, aligha fér össze egy díva mindennapi életével, de ez az igazság.

Maria interjúkban utalt szégyenletesnek és kellemetlennek megélt körülményeire:

Valami elromlott bennem, de nem tudtam magyarázatot találni rá. Az orvos sem talált rá magyarázatot. Egyszer csak megtaláltam az okot… Nem is tudom kimondani, kicsit sem volt kellemes. Kigyógyultam az okból… Nem gyógyszer segített, mert soha nem szedtem semmilyen gyógyszert, kivéve, ha fájt a fejem – ami néha minden nőnél előfordul –, …mert olyankor beveszek egy aszpirint. Kicsit jobban odafigyeltem az étrendemre, ez igaz, de azt hiszem, leginkább annak köszönhetem a fogyásomat, hogy elhatároztam, vékony leszek, és elég szerencsés voltam ahhoz, hogy tényleg vékony lettem.