Az átlátszó nő

Milyen árat kell fizetni egy nőnek, hogy szépnek, egészségesnek tűnjön - hogy láthatóvá váljon? Ughy Szabina elbeszéléseiben a nők számára az önmagukra ismerés, testük és szellemük újrafelfedezése alapélmény. Életük fordulóponthoz érkezik, igényeik lassan nemcsak a környezetük, de saját maguk számára is alig érzékelhetők. A gyermekét elengedni nem tudó rózsadombi anya, a tinderező egyetemista, a depressziós felsővezető, a vidéki pincérlány, a Dubaiban szerencsét próbáló zongoratanárnő vagy épp a kiégett szerkesztő ugyan más-más élethelyzetben van, egyvalami mégis közös bennük: már rég nem szabadok. Az átlátszó nő novelláiban krízis nélkül nincs változás. Ahhoz, hogy újra láthatóvá váljanak, hogy ismét ők legyenek saját életük főszereplői, át kell élniük, ki kell hordaniuk szenvedésüket. A jelentéktelenség érzését hátrahagyva erőt kell gyűjteniük életük új fejezetéhez. Ahogy az egyik novella hőse megfogalmazza: "...mozdulataim szépnek és egészen idegennek tűnnek, mintha hosszú idő után újra látnék egy régi ismerőst".

Ughy Szabina érzékeny, a lélek rezdüléseit anatómiai pontossággal feltáró írásait a jól adagolt irónia és finom humor oldja.

Rövid idézet a kötetből:

„Életem nehéz vagy épp legszebb perceiben szeretem magamat leírni, mintha egy regény vagy egy film szereplője volnék, aki egy megrendezett jelenetben van, pont úgy, ahogy a rendező vagy az író megálmodta őt. ’Én vagyok az a nő, aki együltő helyében képes felzabálni négy doboz Pringles chipset.’ ’Én vagyok az a nő, aki a reggeli fénybe tartja az arcát, miközben a villamost várja.’ ’Én vagyok az a nő, akinek formás bokáját megbámulják a férfiak.’ De akkor elszállt minden szavam. Nemhogy valamilyen nő, de még nő sem voltam. Se jelző, se főnév, de még ige is alig, alig.”