Ünnepnapok [antikvár]

Mikor leültem e zsoltárokat, énekeket írni, behunytam szemeimet és lelkem elé idéztem régen bemohosodott képek egész sorozatát: azt a kis falut a hegyek közt a Rima völgyében, hol gyermekéveimet átéltem és a hova teljes életemben mindig vissza is vágyódtam... az alvégi kis korcsmaházat... a paplakot a falu tulsó szélin és annak áldott lakóit: az ősz papot, ki olvasni tanított és a tiszteletes nagyasszonyt, ki rózsadúcos fehér cipóval kínálgatott. Késő ősszel, mikor a napok rövidülni kezdenek, mikor a kukoricacsövek kicsüngő szakálla barnulásnak indul, rendesen benépesedett a mi kis falunk kaputos emberekkel. Összejöttek a hitsorsosok, megülni az év fejét: a Roshasónó ünnepet. Ki magános országuti csárdából jött, ki pusztáról, ki félnapi járásnyira fekvő falujából; - ki magába, ki famíliástul: asszony, kocsiderék-gyerek, cók-mók... jöttek, szegénységükhöz mérve nagy áldozatok árán, hogy egyszer egy évben imádkozhassanak gyülekezetben az Úr előtt.