Üdvösség éve II. [antikvár]

A húsvéti idő Az egyházi év második időszakába, a húsvéti ünnepkörbe lépünk. Ha a karácsonyi ünnepkört az advent éjszakai sötétsége miatt röviden így jellemezhettük: "A világosság belevilágít a sötétségbe", akkor a napfényes húsvéti időre még inkább ráillenek Sz. János evangéliuma kezdetének további szavai: "De a sötétség nem fogta föl a világosságot", sőt ellenséges érzülettel támadt ellene; ám "azoknak, akik fölfogták, hatalmat adott, hogy Isten fiaivá legyenek". Az Úr Krisztus megalapította a világosság birodalmát, - ez volt a karácsonyi időszak eredménye. Ugyancsak drámai volt, amint a fényesség lassan-lassan áttörte az advent éjtszakáját, s mind tündöklőbben ragyogott fel a karácsony énekeiben, az epifánia fényözönében és Gyertyaszentelőkor. Egyetlen szóba foglalhatjuk tehát, amit a karácsonyi idő jelent: világosság (a görögben: fósz). A húsvéti időt sokkal mélyebb tragikum jellemzi: a sötétség először is harcba száll a világossággal, és a világosság átmenetileg vérvörösen hanyatlik le (nagyhét), de utána annál ragyogóbban és győzelmesebben kel föl a húsvét. Napja, hogy pünkösdkor delelőjét érje el. Soha többé le nem áldozik, hanem megdicsőültségbe öltözik, és az örök Nap fényességével ragyog (paruzia).