Lumen Fidei [antikvár]

1. A hit világossága: így nevezi az Egyház hagyománya azt a nagy ajándékot, amelyet Jézus hozott el, aki János evangéliumában így mutatkozott be: „Én világosságul jöttem e világba, hogy aki hisz bennem, ne maradjon sötétségben" (Jn 12,46). Szent Pál is így fejezi ki magát: „Isten ugyanis, aki azt mondta: »A sötétségből támadjon világosság«, a mi szívünket is megvilágosította" (2Kor 4,6). A fényre vágyó pogány világban bontakozott ki a Sol invictus kultusza, melyben a Nap-istenséget napkeltekor hívták segítségül. S jóllehet a Nap minden nap újjászületett, jól tudták, hogy fényével képtelen beragyogni a teljes emberi életet. A Nap ugyanis nem világítja meg a teljes valóságot, sugarai nem juthatnak el a halál árnyékába, oda, ahol az emberi szem bezárul a fénye elől. „Olyat soha nem lehetett látni - mondja Szent Jusztinosz vértanú -, hogy a Napba vetett hitért valaki is kiállta volna a halált."1 A keresztények, annak tudatában, hogy a hit micsoda horizontot nyitott meg előttük, Krisztust nevezték az igazi Napnak, „akinek sugarai az életet adják".2 A testvérét, Lázárt sirató Mártának azt mondja Jézus: „Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?" (Jn 11,40). Aki hisz, lát; olyan világossággal lát, amely megvilágítja az út teljes hosszát, mert a feltámadott Krisztusból, a lenyugvást nem ismerő Hajnalcsillagból fakad. Csalóka fény volna? 2. És mégis, amikor a hit e világosságáról szólunk, hallhatjuk sok kortársunk ellenvetéseit. A modern korban azt gondolják, hogy ez a világosság megfelelő lehetett az ókori társadalmaknak, de az újabb koroknak, a felnőtté vált, eszére büszke embernek, aki 1 Dialógus cum Tryphone Iudaeo, 121, 2: PG 6, 758. 2 Alexandriai Kelemen, Protrepticus, IX: PG 8, 195. 5