Bővebb ismertető
LECTORI SALUTEM!
Megtisztelő számomra, hogy ajánlhatom ezt a munkát mindazoknak, akiknek a hite keresi a megértést, megértésük a cselekvést, cselekvésük a szeretetet, szeretetük pedig reménységet gyújt, melynek fényénél „megláthatják a láthatatlant" (Zsid 11,27) - akitől hitüket ajándékba kapták, mely keresi a megértést
És ajánlom azoknak is, akik eddig nem tudtak, nem akartak vagy nem mertek belépni ebbe a körtáncba, mert nem ismerték annak gazdag „mozdulat-országát". Abban a szellemi és egzisztenciális kalandban, amelyre meghív ez a könyv, nem csak hogy nem kívánja senki az értelem feláldozását, a sacrifícium intellectust, hanem éppen annak kiteljesedése felé nyílik meg a horizont.
De hogyan lehetséges mindez, ha egyszer „tér és idő keresztjére vagyunk mi verve, emberek" (Simoné Weil)? Ragaszkodjunk-e a lutheri paradoxonhoz, hogy a véges márpedig befoghatja a végtelent, vagy maradjunk meg inkább a kálvini józanságban, amely gyanakvással ráncolja homlokát ennek hallatán? Salamon jól tudja: az egek egei sem fogadhatják be a Magasságos dicsőségét, mennyivel kevésbé az emberkéz alkotása - és templomot épít az Úrnak. A mindenkori teológus sem kerget délibábot, és nem képzeli, hogy bármily vaskos mű fedőlapjai közé befoghatná az Örökkévaló végtelen titkát - mégis könyvet ír, olykor a mértékadó keresztyén tanítás igényével. Tárgya előtti megrendülése nem némítja el, hanem éppen ez az, ami állandó keresésre hajtja: fegyelmezett, rendszeres, precíz munkára, és ennek nyomán szabatos, tiszta beszédre. Adott esetben pedig imádságos lelkülettel végzett tankönyvírásra, hisz ma is érvényes a régi tétel: /ex orandi - lex credendi, azaz a hit rendjét az imádság rendje szabja meg.
Bizonyára érvényes ez az alkotói dinamika e tekintélyes kötet szerzőpárosára nézve is, az amszterdami Vrlje Universiteit két kiváló református professzorára, akiket, miközben a mű egészében a lehető leglogikusabb gondolatvezetésre törekednek, pillanaUg sem hagy el az ámulat, a rácsodálkozás a Szentháromság-Isten lényére és munkájára. Éppen úgy, ahogy Pállal történt, aki vitázott, érvelt, következtetett, ám „a döbbenet utórezgéseit" (557 o.) ma is érzékeljük leveleiben. A magyarázat nem oltja ki a misztériumot, a misztérium nem teszi haszontalanná a magyarázatot, sőt éppen megköveteli azt. A „kinyilatkoztatással megismertetett titok" sohasem kézenfekvő, mégis kifejezhető. Ennek a gondolatnak a feszültségterében született ez az átfogó, mindenestől