Bővebb ismertető
1.
háromféle szolgálat
„Mi pedig megmaradunk az Ige szolgálata mellett" (Csel 6,4).
Isten Igéje hirdetésének feladatát „az Ige szolgálatnak" nevezzük. Aki ezt a feladatot végrehajtja, az „az Ige hirdetője". A „szolgálat" név magára az ügyre vonatkozik, az „igehirdető" megjelölés egy személyre. Az igehirdetés szolgálata nagy része az Úr munkájának. Vannak bizonyos alapelvek, amelyeket Isten országa munkásának figyelembe kell vennie, ha Isten Igéjét hirdetni, s ezáltal az embereknek a Szentírás Igéjével szolgálni akar.
Isten az ószövetségi időktől kezdve egészen az Újszövetség napjaiig mindig szólt az emberhez. Szólt az Ószövetség emberéhez szólt akkor is, amikor Jézus a földön járt, és tovább is beszél az újszövetségi gyülekezetekben. A Bibliából tudjuk, hogy Isten az O szavát ismeitté akarja tenni a földön. Amikor Isten Igéjének már nem lesz helye ebben a világban, akkor szinte semmi sincs már hátra Isten munkájából. Ez azt jelenti, hogy ahol Isten Igéje nem szól, ott Isten nem is munkálkodik. Ezért világosan látnunk kell, milyen nagy jelentőségű Isten Igéje az Ő müve szempontjából. Ha az Igét kihagyjuk Isten munkájából, összeomlik az egész, mert Isten az Ö Igéje által munkálkodik. Isten munkája telítve van az Ö Igéjével.
Hogyan szól Isten? Különleges, rendkívül sajátságos módon. Isten Igéje emberek szája által hirdettetik. De ne csak a Biblia Igéire gondoljunk, hanem az igehirdetők szavára is. Ha Isten maga szólna, akkor lemondhatna az igehirdetőkről. Mivel azonban Isten emberekre bízta Igéjét, hogy azok mondják tovább, az igehirdetőnek különleges jelentősége van. Mily fontos tehát az ember az Úr munkájában! Istennek szüksége van az emberek bizonyos csoportjára, hogy őket Igéje szolgáivá tegye.
Röviden: A Bibliában az emberek három csoportját találjuk, akiket Isten kiválasztott arra, hogy Igéjét továbbadják. Az Ószövetségben a próféták hirdették a népnek Isten Igéjét. Jézus földi életének idején az Úr Jézusban testté lett Isten Igéje, így személyében maga Jézus végezte az igehirdetés szolgálatát. Végül pedig az Újszövetségben az apostolok hirdették az Igét.
Isten Igéjének hirdetői az Ószövetségben a próféták
Az Ószövetségben Isten számos prófétát választott ki, hogy Igéjét hirdessék. A próféták továbbadták azt az üzenetet, amelyet ők maguk is kijelentés által